Egy olasz bíró könyvet írt az általa tárgyalt maffiaügyekről<br/>

Vágólapra másolva!
A KGB-nek, a volt szovjet titkosszolgálatnak szerepe volt Aldo Moro meggyilkolásában - írta most megjelent emlékiratában a maffia elleni küzdelem élvonalában harcolt, ma már visszavonult olasz bíró. Ferdinando Imposimato könyvét Egy bíró Olaszországban címmel adta ki a francia Fallois kiadó.
Vágólapra másolva!

A bíró a tavaly született Mitrohin-jelentésre hivatkozva - Mitrohin KGB-ügynök volt - a volt Csehszlovákia és a Morót elrabló olasz szélsőbaloldali csoport, a Vörös Brigádok kapcsolatáról is szól az emlékiratban. A szervezet, amelynek emberei 1978-ban gyilkolták meg az olasz kereszténydemokrata vezetőt, kiképzőbázissal rendelkezett a kommunista Csehszlovákiában. Imposimato szerint Moszkvának nem volt ínyére az olasz kommunisták és a kereszténydemokrata vezető között készülő - kudarcot vallott - "történelmi kompromisszum".

Az exbíró könyve ismerteti mindazokat a maffiaügyeket, amelyekben ő folytatta a vizsgálatot - a Moro-ügytől kezdve, a maffiaháborún, az "isten bankáraként" emlegetett Michele Sindona öngyilkosságán és a Vatikán szerepén át az első bűnbánó maffiózó, Tommaso Buscetta kihallgatásáig. A detektívregényeket idéző, de valóságos történeteket elbeszélő könyv maffiózók, politikusok, bírók, feleségeik és gyerekeik - 1970 óta mintegy kétezer ember - halálát jelentő történetet dolgoz fel.

Imposimato 1972 és 1986 között végezte vizsgálóbírói munkáját. Azután adta fel, hogy testvérét meggyilkolták, és egyre közelebbről fenyegették őt, feleségét és két lányát. A férfi a bírói pályát otthagyva a politikát választotta: jobbról indult, majd a baloldalon próbálta szolgálni az ügyet, amelyben hitt. 1987-ben szenátorrá választották. Végül, megkeseredve, a politikától is visszavonult.

Könyve összegzése szerint "a Cosa Nostra győzött ... újabb tereket nyer Olaszországban és Európában, hatalma politikai és gazdasági körökben egyre terebélyesedik". A parlamenti többség és ellenzék, illetve a maffia között - írja az exbíró - hallgatólagos megállapodás van érvényben. A maffiát segíti az általános közöny, az omerta (a hallgatás törvénye) és az, hogy a sajtó ki van szolgáltatva a bűnszövetkezet kénye-kedvének.

A maffia főnöke még most is Bernardo Provenzano - állítja a könyv szerzője. Rendkívül intelligens, véreskezű gyilkosnak írja őt le, aki számos politikussal kapcsolatot ápol. 40 éve Palermóban rejtőzik, és soha senki nem próbálta még meg letartóztatni.

(MTI)