Benyújtotta lemondását a szexuális zaklatással vádolt Jichák Mordeháj <br/>

Vágólapra másolva!
Jichák Mordeháj izraeli miniszterelnök-helyettes, közlekedési miniszter vasárnap benyújtotta lemondását Ehud Barak kormányfőnek. Mint a héten bejelentették, a miniszter ellen szexuális zaklatás miatt vádat emelnek.
Vágólapra másolva!

Az Izraelben példa nélküli botrány márciusban robbant ki egy sajtójelentés nyomán. A Jediót Ahronót című újság a Mordeháj által vezetett minisztérium egyik 23 éves női alkalmazottjának vallomását közölte.

A nő szerint a miniszter tel-avivi irodájában molesztálta őt. Mordeháj sokáig tagadta az ellene felhozott vádat, azután azt mondta, hogy a vizsgálat idejére ideiglenesen visszavonul hivatalából, végül a vádemelés bejelentése után közölte, hogy távozik a kormányból.

Kormányforrások szerint a miniszter lemondása két napon belül válik hivatalossá. Mordeháj az izraeli parlamentben öt mandátummal rendelkező Centrumpárt vezetője. A politikus korábban a miniszterelnöki székre pályázott.

Amennyiben bebizonyosodik az erőszakoskodás vádja, Mordehájt akár hét évi börtönbüntetéssel is sújthatják.

(MTI)

Ajánló: