Nemzetközi szabályozás készül a cián aranybányászati használatára <br/>

Vágólapra másolva!
Nemzetközi szabályok megteremtését határozták el bányavállalatok és a nemzetközi közösség képviselői a cián aranybányászatban való alkalmazására, hogy elkerülhető legyen az olyan súlyos környezeti ártalom, mint amilyen a romániai Aurul bányájából kiindult, Magyarországot, Romániát és Jugoszláviát sújtó január végi szennyezés volt.
Vágólapra másolva!

Aranybányákat működtető vállalatok, kormányok, nemzetközi és nem kormányzati szervezetek képviselői, összesen mintegy negyven küldött tanácskozott csütörtökön és pénteken, s hozta ezt a határozatot a francia fővárosban az ENSZ környezetvédelmi programirodája (UNEP) és a Nemzetközi Fém és Környezetvédelmi Tanács (CIME) hétvégi közleménye szerint.

Mint az [*****] beszámolt róla az Aurul román-ausztrál cég Nagybányán működtetett aranybányájából január végén, gátszakadás következtében vagy százezer tonna ciánoldat került a környezetbe, és a szennyezés, hatalmas pusztítást okozva, végigvonult a Tiszán, majd beleömlött a Dunába.

A párizsi tanácskozásról kiadott közlemény megfogalmazása szerint "ennek a balesetnek a közvetlen következményeit" sikerült "megoldani". "Noha az ilyen jellegű balesetek nem gyakoriak, valóságos és lehetséges következményeik nagyon súlyosak lehetnek" - áll a dokumentumban, amely hozzáfűzi: az iparág képviselői ezt elismerték, és elhatározták, hogy "támogatnak egy olyan kezdeményezést, amely a kezelési rendszerek javítását szolgálja".

(MTI)

Ajánló:

(Az [*****] összeállítása)