Választási csalással gyanúsítják Chirac francia államfőt<br/>

Vágólapra másolva!
Évtizedeken keresztül manipulálták a francia választásokat a jobboldali pártok ? a franciaországi Zöld Párt vezetői szerint. Párizsban a választólistákra ugyanis olyan személyek nevét is felvették - jogtalan előnyök fejében -, akik nem laktak a körzetben. Az ügyben bűnvádi eljárás indult választási csalás gyanúja miatt tizenöt ember, többek között egy francia szenátor ellen. Zöldpárti politikusok szerint Chirac francia elnök fedezte az 1977 óta tartó csalásokat.
Vágólapra másolva!

Botrány tört ki a francia nemzetgyűlésben, miután kiderült: néhány napja bűnvádi eljárás indult választási csalás gyanújával 15 ember, köztük Jacques Dominati párizsi polgármester-helyettes és szenátor, illetve két politikus fia ellen. Ráadásul a francia Zöld Párt képviselői szerint Jacques Chirac államfő és Philippe Séguin, a jobboldali pártok párizsi polgármesterjelöltje is részese volt a csalásoknak.

A bűnvádi eljárás szerint Párizs III.számú választási körzetében a választólistákra olyan személyek nevét is felvették - jogtalan előnyök fejében -, akik nem laktak a körzetben. Az "álszavazók" évtizedeken keresztül a jobboldali pártokra voksoltak, ezzel befolyásolták a választások eredményét. A csalási ügybe a jelenleg ellenzékben lévő jobboldali politikusok keveredtek.

A kormánykoalícióban részt vevő Zöldek feljelentést tettek az ügyben. Noel Mamere, a párt nemzetgyűlési képviselője kedden a parlamentben is megvádolta Chirac köztársasági elnököt is: "Ezt a választási csalást a legmagasabb szinten szervezték. Jacques Chirac fedezte ezeket a ténykedéseket, amelyek egészen 1977-ig nyúlnak vissza" - mondta Mamere. A politikus szerint az ügy "a köztársaság egyik legnagyobb botrányává" fajul, és a 15 személy ellen indított eljárás csak a jéghegy csúcsa.

Yves Contassot zöldpárti képviselőjelölt szerint még legalább 8 párizsi önkormányzati képviselőnek és további 25 személynek a bűnvádi eljárás alá vontak között kellene lennie. Egyesek ellen azonban még mindig nem indult eljárás - ezért Contassot kérni fogja a köztársasági elnök és Jean Tiberi párizsi polgármester meghallgatását.

(MTI)

Ajánló:

A csalási ügyben megvádolt párt ( franciául)