Pénzmosással vádolják a volt ukrán kormányfőt<br/>

Vágólapra másolva!
Pénzmosási ügy miatt vád alá helyezték az Egyesült Államokban Pavlo Lazarenko volt ukrán miniszterelnököt. A San Franciscó-i szövetségi bíróság a pénzmosás mellett bűnszövetkezetben való részvétellel és lopott javak szállításával is vádolja a bukott politikust. Az ukrán hatóságok szerint a volt kormányfő 1994 és 1999 között 114 millió dollárt mentett ki illegálisan az országból. Lazarenko tagadja a vádakat. Ha azonban a vádak beigazolódnak, akár 20 évi börtönre is ítélhetik.
Vágólapra másolva!

A 47 éves Lazarenkót nemzetközi körözés alapján vették őrizetbe az Egyesült Államokban még tavaly áprilisban. A vizsgálatok alapján a San Franciscó-i bíróság most emelt vádat az egykori politikus ellen.

Az ukrán hatóságok szerint a volt kormányfő 1994 és 1999 között körülbelül 114 millió dollárt mentett ki illegálisan az országból és helyezett el saját számláira különböző amerikai bankokban. A pénz egy részéhez még energiaügyi miniszterként jutott, állami földgázszerződések vételével és eladásával, majd 1996-97-ben, kormányfőként, további milliókat tett zsebre az állami programokból, és jelentős csúszópénzeket fogadott el cégektől és magánvállalkozóktól. Miután túl feltűnővé vált gyors meggazdagodása, Leonyid Kucsma államfő leváltotta őt.

Ezt követően távozott Ukrajnából. Amerikában a szennyes pénzt elsősorban ingatlanbefektetésekkel akarta tisztára mosni. Megvett például egy csaknem 7 millió dolláros kaliforniai birtokot, amit korábban Eddie Murphy bérelt. Lazarenko ráadásul készpénzzel fizetett, ami az Egyesült Államokban ekkora összeg esetében mindig gyanút kelt.

Ukrajna mellett kiadatási kérelemmel fordult az Egyesült Államokhoz Svájc is, ahol Lazarenkót egy 1998. decemberi feljelentés alapján szintén pénzmosással gyanúsítják. Akkor az oda panamai útlevéllel érkező Lazarenkót letartóztatták, de 2,59 millió dolláros óvadék ellenében szabadlábra helyezték.

Végül az Egyesült Államokban vízumszabálytalanság miatt vették őrizetbe. Ha a vádak beigazolódnak, akár 20 évi börtönre és 500 ezer dolláros pénzbüntetésre is ítélhetik. Lazarenko eddig tagadta vádakat, azt mondta, hogy csupán politikai ellenfelei bosszújának áldozata. Állította: azért utazott az Egyesült Államokba, hogy ott politikai menedékjogot kérjen.

(MTI)

Ajánló:

angolul