Kurdok tüntettek Öcalan orvosi vizsgálatát követelve<br/>

Vágólapra másolva!
Mintegy 300 kurd tüntetett szombat este Törökország athéni nagykövetsége előtt, azt követelve, hogy a török hatóságok javítsanak vezérük, Abdullah Öcalan fogva tartásának körülményein.
Vágólapra másolva!

A megmozdulást a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) politikai szárnya szervezte. A tüntetők Öcalan arcképét és a párt zászlóit lengetve vonultak a görög főváros központjában álló török nagykövetséghez, amelyet rohamrendőrök hada vett körül. A kurdok az ankarai vezetést szidalmazták, valamint az Öcalan bebörtönzése elleni jelszavakat kiabáltak, mielőtt békésen feloszlatták volna a tüntetést.

A felvonuló kurdok a helyszínen röpiratokat osztogattak, amelyben nyugtalanítónak minősítették Abdullah Öcalan egészségi állapotát, és követelték, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által létrehozandó orvoscsoport vizsgálja meg sürgősen a több mint egy éve börtönben lévő vezérüket. A PKK politikai szárnya azzal vádolja Törökországot, hogy hagyja meghalni a légzési problémákkal küszködő Öcalant.

(MTI)

Ajánló:

(angolul)

Korábban:

(2000. április 21.)