Pokolgépes merénylet súlyosbítja a koszovói helyzetet<br/>

Vágólapra másolva!
Koszovóban nem csillapodik az erőszak: szerb források szerint 12 személy sebesült meg egy robbantásos merényletben, illetve ezt követően a tüntetők és békefenntartók között kirobbant összetűzésben.
Vágólapra másolva!

A robbantás délelőtt történt az átmeneti ENSZ-igazgatás alatt álló szerbiai tartomány székhelyétől délre fekvő Gracsanicán: ismeretlen tettesek két bombát dobtak a művelődési házra, amelynek közelében fekszik a nemzetközi békeerő (KFOR) helyi központja is. Richard Shiref tábornok, a KFOR brit szektorának parancsnoka később közölte, hogy eredménytelen volt a merénylők utáni hajsza.

A robbantás miatti tiltakozásul mintegy ezer szerb tüntetett a közeli piactéren. A tüntetők összetűztek a békeerővel, amely helyi lakosok közlése szerint könnygázt vetett be a tömeg feloszlatására.

A KFOR egyik szóvivője közölte, hogy a helyszínre látogató Shiref testőrei 15 pisztolylövést adtak le a tüntetőkre, miután úgy vélték, hogy azok veszélyeztetik a tábornok biztonságát. Szerb források szerint a robbantásban és a zavargásokban összesen 12 szerb sebesült meg, közülük hármat Shiref testőrei találtak el.

Szava szerb ortodox szerzetes, a gracsanicai székhelyű Koszovói Szerb Nemzeti Tanács (KSNV) szóvivője elmondta, hogy szerb lakosok megtorlásképpen albán lakosokat bántalmaztak.

A mérsékelt szervezetnek tartott KSNV a hét végén a szerbellenes erőszak fellángolása miatt fagyasztotta be együttműködését az ENSZ koszovói többnemzetiségű testületeivel. A KSNV küldöttséget kíván meneszteni New Yorkba, hogy a nemzetközi misszió mandátumának jövő hétfői meghosszabbítása előtt ismertesse a szerbek helyzetét a Biztonsági Tanács tagjaival.

A Beta hírügynökség értesülése szerint a KSNV vasárnapi döntése miatt csütörtökön Koszovóba utazik Javier Solana, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai biztosa, aki a tavalyi NATO-csapások idején az atlanti szövetség főtitkára volt.

(MTI)

Ajánló:

Legfrissebb hírek, arzenál, menekülthelyzet, térképek