Vágólapra másolva!
Mihail Gorbacsov volt szovjet vezető szóvivője csütörtökön tagadta azt az értesülést, miszerint a politikus egy helyi vízi mentőnek köszönheti életét.
Vágólapra másolva!

A moszkvai Komszomolec című napilap szerdai számában arról számolt be, hogy a Costa Rica-i látogatáson tartózkodó Gorbacsov túlságosan messzire merészkedett a partoktól úszás közben. Lánya és unokája észrevette, hogy bajban van, ezért egy helyi testőrhöz fordultak, aki kimentette a tengerből a politikust.

A moszkvai Gorbacsov Alapítvány szóvivője csütörtökön telefonon közölte a Reutersszal: a volt elnök valóban járt a közép-amerikai országban, előadásokat tartott, de szó sem volt ilyen esetről. A mentőember minden bizonnyal egy kis önreklámot szeretett volna magának.

(MTI)

Korábban:

(2000. június 7.)