Szigorodik a román-moldován határon az átkelés<br/>

Vágólapra másolva!
Ez évtől kezdve fokozatosan szigorítják a határátlépést a Moldovai Köztársaság felől, a jövő esztendőtől kezdve kötelezően csak útlevéllel lehet majd belépni Románia területére. Román bejelentés szerint a szigorításra az Európai Unió biztonsági szabályainak betartása miatt van szükség.
Vágólapra másolva!

Mihai Razvan Ungureanu, a román külügyminisztérium államtitkára szombaton Iasiban, egy sajtóértekezleten nyilatkozott az ország keleti határán bevezetésre kerülő szigorításokról. Ezek "kényszerítő szükségességessége" abból ered - mondta-, hogy tiszteletben lehessen tartani az Európai Unió biztonsági szabályait. Ily módon ellenőrizni lehet majd olyan jelenségeket, mint a bűnözés és a bevándorlás, még mielőtt ezek veszélyeztetnék Románia EU-integrációját.

Ungureanu annak a reményének adott hangot, hogy a Moldovai Köztársaság keleti határai "áthatolhatatlanokká válnak - mert most ezek a határok nem léteznek". Ezzel összefüggésben rámutatott, hogy most a Moldovai Köztársaság előszeretettel használt "tranzitterület mindazok számára, akik Románián át Nyugatra akarnak jutni".

Két nappal ezelőtt a román és a moldovai kormány elhatározta, hogy szigorítják az ellenőrzést a két állam között húzódó határon és fokozzák a kölcsönös tájékoztatást, hogy felszámolhassák a törvénytelen személy- és áruforgalmat.

Az utóbbi években a román és a moldovai állampolgárok egyszerű személyazonossági igazolvánnyal léphették át a két ország közötti határt.

(MTI)

Ajánló:

Ismerkedjen az országgal! (angolul)