Kedden temetik az elhunyt szír államfőt<br/>

Vágólapra másolva!
Szíria fokozott biztonsági intézkedések közepette készül a szombaton elhunyt Háfez Asszad keddi temetésére.
Vágólapra másolva!

A szíriai fegyveres erők szigorították az ellenőrzést Asszad szülőfalujában, Kardahában és környékén. A falutól a tengerparti Lattakiáig vezető úton az elnöki testőrség tagjai sorakoztak fel készenlétbe helyezett fegyverekkel. Rendőrök járőröznek Nalaszah mecset környékén is, ahol a tervek szerint az elhunyt államfő családtagjai és szíriai vezető politikusok mondanak majd imát Asszadért. A néhai elnök holttestét a Damaszkuszban tartandó állami tiszteletadás után szállítják Kardahába.

Az izraeli hatóságok engedélyével mintegy száz fős drúz csoport próbálta átlépni a határt Kuneitránál, de a szíriai hatóságok nem engedték be őket az országba. A drúzok Asszad temetésére igyekeztek. Később kiderült, hogy 59 személy beutazásához mégis hozzájárulnak, azt azonban nem közölték, hogy miért csökkentették a beutazni kívánó drűz küldöttség létszámát.

Damaszkuszban hétfőn gyászolók ezrei járták a várost fekete zászlókkal, transzparensekkel. Az épületeken is gyászhoz illő transzparensek, a gépkocsikon kis zászlócskák láthatók.
A szíriai sajtó búcsúzik a néhai elnöktől és máris élteti az újat. Az Al-Szaura című újság azt írta, hogy kedden egy nagy személyiségétől vesz végső búcsút. A Tisrin Basar Asszad jelölését méltatva írta: a néhai elnök fiának személye reményt keltő ígéret arra, hogy nagy elődjének méltó követője legyen.

Közben Szíriában elfogató parancsot adtak ki Rifaat al-Asszad, a volt államfő kegyvesztett fivére ellen. Meg nem nevezett szíriai forrás szerint a katonaság és a titkosrendőrség utasítást kapott arra, hogy megakadályozzák Asszad fivérének bejutását az ország területére és letartóztassák őt.

A Magyar Köztársaságot Szabó János honvédelmi miniszter képviseli Háfez Asszad szíriai elnök keddi damaszkuszi gyászszertartásán. A Honvédelmi Minisztérium tájékoztatása szerint Szabó János vasárnap este elutazott Damaszkuszba.

(MTI)

Ajánló:

Korábban:

(2000. június 11.)