Olaszország eltörli a hadkötelezettséget <br/>

Vágólapra másolva!
Az olasz képviselőház, a parlament alsóháza szerdán olyan törvényt fogadott el, amely célul tűzi ki a hadkötelezettség 2006-ig történő eltörlését és az eddigi helyett önkéntes hivatásos katonákból álló hadsereg felállítását.
Vágólapra másolva!

Egy másik törvénytervezet szerint, amit még a szenátusnak is jóvá kell hagynia, a NATO-partnereihez hasonlóan - utolsóként - Olaszországban is szolgálhatnak nők a hadseregben. A képviselők többsége által elfogadott törvény biztosítja a férfiak és nők egyenjogúságát a toborzásnál és a ranglétrán való előmenetelnél.

"Olaszországban már tíz év óta igény van új biztonsági rendszer felépítésére. A törvény elfogadása döntő lépés ebben az irányban" - hangsúlyozta Sergio Mattarella olasz védelmi miniszter. Különböző olasz pártok politikusnői is üdvözölték az új törvényt.

A tervek szerint a nők részaránya az olasz hadseregben a jövőben tíz százalékra is nőhet.

(MTI)