UCK fegyverraktárra bukkantak a KFOR katonái Koszovóban <br/>

Vágólapra másolva!
Hatalmas mennyiségű fegyvert talált a KFOR, a koszovói nemzetközi békefenntartók egyik alakulata az albán gerillák egykori főhadiszállásán, Drenica térségében.
Vágólapra másolva!

A KFOR a hét végén tüzetes nyomozást indított a térségben fegyverek után, ennek során megtalálták a Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) egyik kiképzőtáborát valamint négy bunkerét. A KFOR illetékeseinek közlése szerint a négy bunker közült kettő fegyverekkel volt tele. Olyan nehézfegyvereket is találtak, amelyekre Klecskától nem messze, az albán gerillák egykori főhadiszállása közelében bukkantak rá.

A hajdani főhadiszállást Agim Cseku, az albán gerillák egykori parancsnoka jelenleg nyári rezidenciának használja.

A főhadiszállás közelében találták meg a Koszovói Felszabadító Hadsereg kiképző táborát, amelyről a KFOR szóvivője azt nyilatkozta, hogy a gerillák még használhatják. Az UCK leszerelése hivatalosan kilenc hónappal ezelőtt befejeződött. A KFOR azért indította akcióját a fegyverek felkutatására, mert az utóbbi időben elszaporodtak a szerbek elleni albán merényletek A Koszovóban tartózkodó brit békefenntartók két nagy erejű pokolgépet robbantottak fel Pristinában.

Az egyik robbanószerkezetet egy olyan gépkocsiban találták meg, amely a koszóvói közigazgatási székhely legnagyobb szállodája előtt parkolt. A második robbanószerkezet lelőhelyét nem közölték.

(MTI)

Ajánló:

Emlékezzen az egy évvel ezelőtti eseményekre!

Korábban:

(2000. június 6.)