Ismeretlen tettesek felgyújtottak Marosvásárhelyen egy magyar emlékművet<br/>

Vágólapra másolva!
Marosvásárhelyen szerdára virradóra ismeretlen tettesek felgyújtották a városi egykori polgármesterének, Borsos Tamásnak felavatásra váró emlékművét. Az incidens alig két nappal azután történt, hogy a város élére a helyhatósági választásokat követően román polgármester került.
Vágólapra másolva!

A tűzben szerencsére csak a szobrot takaró lepel és a talapzat sérült meg, így a csütörtökre tervezett felavatási ünnepséget meg lehet tartani. A szobor avatása a csütörtökön kezdődő Marosvásárhelyi Napok ünnepségsorozat része lesz.
A Marosvásárhelyi Napok keretében adják át a városnak az Európai Unió díszzászlóját, amelyet azért kapott meg a település, mert vezetése az elmúlt években szakmailag korszerű, európai stílusú közigazgatást valósított meg és példát mutatott a kétnyelvűségben.

Fodor Imre, a még tisztségben lévő polgármester a történteket úgy értékelte, hogy nem egyszerűen a román labdarúgó válogatott győzelmét ünneplők vandalizmusáról van szó, hanem olyan politikai üzenetről, hogy a román polgármester megválasztása után már nem csak a város kétnyelvű helységnévtáblái a célpontok.
A polgármester feljelentést tett a rendőrségen, de szerinte aligha fogják megtalálni a tetteseket, mivel a rendőrség mostanáig a névtáblák lefestői közül sem tudott soha senkit azonosítani és előállítani.

Az Azi című román lap szerdai száma rosszindulatúnak és ostobának minősítette Markó Bélának, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökének azt az értékelését, hogy a román polgármester megválasztásához a város etnikai összetételének megváltozása is vezetett. A román lap szerint erről szó sincs, valójában "a románokat nagyobb arányban lehetett mozgósítani, mint a magyar választókat, akiknek elegük van abból, hogy vakon engedelmeskedjenek az egypárti rendszert jelentő RMDSZ-nek". "Az is nagyon valószínű, hogy egyes magyarok, akik megundorodtak Fodor Imre populizmusától, visszaéléseitől és butaságaitól, valamint a város rossz irányításától, Dorin Floreára szavaztak abban a reményben, hogy ő majd jobban fogja vezetni Marosvásárhelyt" - írta a román lap.

(MTI)

Ajánló:

Korábban:

(2000. június 19.)