Dél-Korea felfüggeszti rakétafejlesztési tervét<br/>

Vágólapra másolva!
A két Korea közötti ellenséges viszony bizonyos fokú oldódására való tekintettel Szöul úgy döntött, hogy egyelőre felfüggeszti rakétafejlesztési tervét. A Washington Post szerint Phenjan újsütetű politikai önmérséklete és az elszigeteltségből való kitörésre irányuló diplomáciai offenzívája egyre inkább bizonytalanságba sodorja a térséggel kapcsolatos korábbi stratégiai számításokat. Az Egyesült Államok ugyanis épp észak-koreai fenyegetettség miatt szeretné rakétarendszereit fejleszteni.
Vágólapra másolva!

A Washington Post vasárnapi számában közölt értesülés szerint a dél-koreai vezetés annak ellenére döntött a befagyasztás mellett, hogy az Egyesült Államok az év elején beleegyezett abba, Szöul nagy hatótávolságú, az észak-koreai főváros elérésére is alkalmas rakétát fejlesszen ki.

A dél-koreai rakétafegyverkezési program irányát a Washington és Szöul által 1979-ben megkötött kétoldalú egyezmény szabályozza. A két Korea közötti feszültség kiéleződésétől és egy háborús konfliktus kirobbanásának lehetőségétől tartva az Egyesült Államok a megállapodásban kikötötte, hogy Dél-Korea legfeljebb 180 kilométeres hatótávolságú rakétára tehet szert, amellyel célba veheti a két országrészt elválasztó demarkációs vonal mentén állomásozó észak-koreai erőket, de magát Phenjant nem érheti el. Dél-Korea tavaly áprilisban sikeres kísérletet hajtott végre egy korlátozott hatótávolságú rakétával.

Az amerikai lapnak nyilatkozó szöuli hivatalos forrás felfedte, hogy Washington az év elején mentesítést adott a korlátozás alól. "Műszakilag képesek vagyunk akár 500 kilométeres hatótávolságú rakéta kifejlesztésére'' - közölte egy dél-koreai illetékes, rögtön hozzáfűzve, hogy a közelmúltban bekövetkezett kedvező fejlemények fényében a programot takaréklángra tették. ''Nagy ostobaságot követnénk el, ha magunk provokálnánk ki egy újabb fegyverkezési versenyt."

A döntésbe éppúgy belejátszott a stratégiai áttörésként elkönyvelt, nemrég megtartott phenjani Korea-közi csúcstalálkozó, mint Észak-Koreának az a bejelentése, hogy - amerikai sürgetésre - moratórium alá helyezi saját rakétaprogramját. (Azóta már a rakétafejlesztéssel foglalkozó amerikai-észak-koreai tárgyalások következő fordulójának az időpontját is kitűzték.)

Phenjan újsütetű politikai önmérséklete és az elszigeteltségből való kitörésre irányuló diplomáciai offenzívája a The Washington Post szerint egyre inkább bizonytalanságba sodorja a térséggel kapcsolatos korábbi stratégiai számításokat. Az Egyesült Államok részben az észak-koreai fenyegetéssel magyarázza, hogy szüksége van a NATO-szövetségesek által is kifogásolt, nagy vihart kavaró országos rakétavédelmi rendszerre (NMD). Amerikai feltételezések szerint Phenjan öt éven belül képes lesz olyan nagy hatótávolságú rakétát rendszerbe állítani, amellyel elérheti az Egyesült Államok területét. Szintén az észak-koreai katonai veszély az alapja annak a korlátozottabb hatékonyságú, hadszíntéri (TMD) rakétarendszernek, amelyet az Egyesült Államok és Japán közösen akar kiépíteni Kelet-Ázsiában. Szakértők szerint mindkét program arra fogja ösztönözni Kínát, hogy gyors ütemű fejlesztéssel válaszoljon a szemében stratégiai kihívásnak mutatkozó tervekre.

Egyelőre tehát tisztázatlan, hogy Phenjan módosulni látszó, bár fenntartással fogadott magatartása miként változtatja meg - egyáltalán megváltoztatja-e - a katonai fejlesztési programok kiindulási pontjait és irányait.

(MTI)

Korábban:

(2000.06.15.)