Külföldi orvosokat hívtak a szlovák államfőhöz<br/>

Vágólapra másolva!
Cseh orvosokat hívtak az életveszélyes állapotba került Rudolf Schuster szlovák államfőhöz. Várhatóan a Václav Havel életét megmentő osztrák Ernst Bodner is Pozsonyba érkezik. Az egyik szlovák kezelőorvos szerint a sajtó kényszerítése miatt hívtak külföldi orvosokat az elnökhöz.
Vágólapra másolva!

Sajtóvélemények szerint immár botrányos méreteket ölt az, ami Szlovákiában az államfő kezelése során történik. A lapok "kaotikus állapotokról" írnak, hiszen az orvosok még Schuster szóvivőjét is ellentmondóan tájékoztatják. Így történhetett meg, hogy amikor az államfő második életmentő operációja már ötödik órája tartott, a legfrissebb televíziós tudósítások még a beteg "kedvező állapotáról" számoltak be.

A botrányt csak tovább fokozta, hogy vasárnap este a kétoldali tüdőgyulladás enyhítésére alkalmazott gégemetszés után Schusterrel három kórházat jártak meg a mentők. Ezt követően az elnök állapota reggelre tovább romlott, életveszélyesre fordult, és mint kiderült, újraélesztést is kellett nála alkalmazni.

Az egyik kezelőorvos azzal indokolta a külföldi szakorvosok meghívását, hogy ezt a "sajtó kényszerítése" miatt teszik. A Twist Rádió hétfőn délben idézte az országos sebészfőorvost, aki azt mondta: "Ugyan honnan és kit hívnék?" Szerinte ugyanis a szlovákiai sebészet színvonala bármelyik európai országéval összehasonlítható. A Václav Havel életmentő műtétjét végző osztrák sebészről lekicsinylően szólva azt mondta, hogy "holmi vidéki kórházban tevékenykedik".

Az elhangzottak után a rádió idézte Tibor Sagát szlovák egészségügyi minisztert, aki azt mondta, hogy időközben kiderült: az elnök kezelőorvosai a betegség kezdete óta konzultáltak külföldi kollégáikkal, és a cseh szakorvosok már hétfőre virradóra Pozsonyban voltak. A Twist úgy tudja, hogy az elnök szlovák kezelőorvosai hétfőn már az innsbrucki Bodner professzorral is konzultáltak, és őt is Pozsonyba várják. A Václav Havelt kétszer sikeresen megoperáló Bodner közölte: negyedik napja összecsomagolt poggyásszal várja a meghívást, de a szlovák orvosok közül hivatalosan még senki sem vette fel vele a kapcsolatot, ellenben a cseh orvosok és Rudolf Schuster lánya ezt már megtették.

Kora délutáni jelentés szerint a szlovák államfő állapota továbbra is súlyos. Az orvosi konzílium délután ad tájékoztatást az elnök állapotáról.

(MTI)

Ajánló:

(angolul)

Korábban:

(2000. június 26.)