Az orosz elnök visszaállítaná a szovjet himnuszt<br/>

Vágólapra másolva!
Vlagyimir Putyin szíve szerint visszaállítaná a szovjet himnuszt, amelynek dallama jobban tetszik neki az oroszénál - legalábbis ezt írta az ellenzéki Szevodnya című lap hétfői számában. A Kremlben azonban nem igazolták a lap értesüléseit. Eközben már elkészült az új himusz tervezete is.
Vágólapra másolva!

"Vlagyimir Putyin a minap megjegyezte, hogy jobban kedveli a Szovjetunió himnuszát, mint a Borisz Jelcin által jóváhagyott jelenlegi nemzeti himnuszt" - adta hírül az orosz elnök környezetére hivatkozva a napilap. A Szevodnya a Kremllel konfliktusban álló, csalás gyanújával nemrég három napig börtönben tartott Vlagyimir Guszinszkij holdingjához, a Media-Moszthoz tartozik.

"Vlagyimir Vlagyimirovics (Putyin) jobban szereti a zenéjét (Alekszandr) Alekszandrov komponista himnuszának", amely 1943-ban íródott, és "a szövetségbe forrt szabad köztársaságokat, a nagy Oroszország kovácsolta frigyet" magasztalta - írta a lap, felidézve, hogy a szöveg Szergej Mihalkovtól, a híres filmrendező, Nyikita Mihalkov apjától származik.

Az AFP hírügynökség hasztalan érdeklődött a Kremlben, igaz-e az államfő himnuszízlésére vonatkozó lapértesülés. Be kellett érnie egy elnökségi szóvivő kurta megállapításával, amely szerint "Oroszország himnuszának bármiféle megváltoztatásához a parlament javaslata és az
államfő aláírása szükséges".

0roszország jelenleg Mihail Glinka XIX. századi orosz zeneszerző egyik művének részletét használja himnuszként. Az előző parlamenti ciklusban az orosz alsóház (amelyben a nacionalista és kommunista ellenzék volt túlsúlyban) már kezdeményezte a szovjet himnusz visszaállítását. A tavaly márciusi javaslatból azonban semmi sem lett.

A Szovjetunió felbomlása óta tartó, himnusz körüli káoszt már régóta meg akarták szüntetni a zenetudósok. A legújabb tervezet már elkészült, ennek szövegét a költő-kiadó Alekszander Tvardovszkij írta, a zenéjét pedig Georgij Szviridov szerezte. A tervezett új himnuszt nemrég előadta az állami kórus Szentpéterváron, és a bizottság ígéretet tett arra, hogy az orosz emberek elé tárják véleményezésre: hogyan reagálnának, ha lecserélnék a régi himnuszt.

(MTI)

Ajánló:

Több nyelven olvashatja a szovjet himnuszt.

Korábban:

(2000.06.19.)