Olasz szatír rémisztgette a magyar diáklányokat<br/>

Vágólapra másolva!
A rendőrségnek kellett megvédenie azt az egykori olasz ökölvívóbajnokot, aki magyar diáklányokat próbált megerőszakolni egy tengerparti kempingben. A szatír nappal biztonsági őrként dolgozott a közelben, éjszakánként viszont magyar diáklányokkal próbált erőszakoskodni. Végül a diáklányok elfogták és kis híján meglincselték a férfit.
Vágólapra másolva!

Az olasz csendőrség a napokban letartóztatott egy olasz férfit, aki egy ostiai nemzetközi kempingben magyar diáklányokkal és azok tanárnőjével próbált erőszakoskodni.

Az ostiai csendőrség szerint Gianni Di Napoli 36 éves egykori ökölvívó bajnok - az ostiai tengerpart biztonságára felügyelő egyik biztonsági cég alkalmazottja - az utóbbi napokban éjszaka többször visszalopódzott az Ostia Castelfusano nemzetközi kempingbe, ahol magyar diákcsoportok is nyaralnak.

Az egyik magyar táborlakó elmondta: Di Napoli egy szál törülközőt csavarva dereka köré két alkalommal is besurrant a tizenöt éves lányok alvóhelyére, és erőszakoskodni próbált velük. A lányok mindkét esetben sikoltozni kezdtek, ezért a szatír elmenekült. Amikor harmadszor is megjelent, az egyik sátorban erőszakoskodni próbált egy negyvenéves tanárnővel. Az asszony fia is a sátorban aludt, anyja védelmére sietett. A szatír ekkor pisztolyt fogott a fiúra. A tanárnő, hogy gyerekét megvédje, minden erejét összeszedve kicsavarta a fegyvert a támadó kezéből, közben segítségért kiabált.

A segélykiáltásokra a tábor lakói pillanatok alatt összesereglettek a sátor körül. A felbőszült diáklányok majdnem meglincselték a kiöregedett ökölvívóbajnokot.

Antonio Bandiera csendőrkapitány, az ostiai csendőrőrs parancsnoka közölte: Di Napolit valósággal "meg kellett menteni" a lincseléstől, a táborlakókkal folytatott verekedésben több sérülést is szenvedett, egyebek között eltört a bordája.

A csendőrkapitány állításának ellentmond az egyik magyar táborozó beszámolója, miszerint a kempingező diákok csak az erőszakoskodni akaró férfi kezét és lábát kötözték össze, bordája amiatt tört el, hogy a helyszínre érkező csendőrök hosszú elemlámpájukkal kétszer is erőteljesen a testére csaptak.

A tanárnő és az a két lány, akiket zaklatott a férfi, feljelentést tett, az eset után őket is kihallgatta a rendőrség. A magyar csoport azóta már hazautazott Budapestre.

(MTI)

Ajánló:

olaszul, németül, angolul és franciául