Montenegró nem ismeri el Belgrád új alkotmányát<br/>

Vágólapra másolva!
A montenegrói kormány nem ismeri el a tegnap Belgrádban megszavazott alkotmánymódosítást, miszerint Szlobodan Milosevics még két négyéves időszakra jelöltetheti magát az államfői posztra.
Vágólapra másolva!

A Beta hírügynökség szerint a podgoricai kormány a ma estére összehívott parlamentnek azt az ajánlatot tette, hogy ne ismerje el, és ne is alkalmazza a belgrádi határozatokat. Ezenfelül a jugoszláv szövetségi törvények hatályon kívül helyezését ajánlotta.

A belgrádi alkotmánymódosítás értelmében az eddig a jugoszláv parlament által választott szövetségi államfőt ezentúl közvetlen elnökválasztáson választják meg, és legfeljebb kétszer töltheti be 4 éves mandátumát. Mivel az új szabály a közvetlenül választott elnökre vonatkozik, jogi lehetőséget teremt Milosevics elnök újbóli jelölésére.

Montenegró reakciója nem érkezett váratlanul: még az alkotmánymódosítás napján Blagota Mitrics podgoricai alkotmánybíró "alkotmányos puccsnak" nevezte a történteket, Dragisa Burzsan kormányfőhelyettes pedig úgy vélte, hogy a történet még jobban eltávolítja Montenegrót Szerbiától.

Ajánló:

Korábban:

(2000. július 6.)