Kormányválság alakulhat ki Izraelben<br/>

Vágólapra másolva!
A megválasztása óta a legnagyobb válsággal néz szembe Ehud Barak izraeli miniszterelnök, aki ellen bizalmatlansági szavazást tartanak az izraeli parlamentben. Ha az indítványt elfogadja a parlament, akkor 90 napon belül új választásokat kell kiírni. A válság a legrosszabb időben jött: kedden kezdődnek az izraeli-palesztin tárgyalások az Egyesült Államokban.
Vágólapra másolva!

A BBC információi szerint Barak elhalasztotta amerikai útját, hogy ott legyen a bizalmatlansági szavazáson az izraeli parlamentben, a knesszetben. Barak kormányával kisebbségbe került, miután három fontos jobboldali koalíciós partnere egymás után kilépett a koalícióból.

A BBC jeruzsálemi tudósítója úgy véli, Barak politikai elszigeteltsége ahhoz vezethet, hogy keményebb lesz a palesztinokkal folytatott tárgyalásain. Így tudja ugyanis majd biztosítani, hogy a megkötött megállapodást a népszavazás támogassa.

Barak háromoldalú tárgyaláson vesz majd részt az amerikai Camp Davidben Jasszer Arafat palesztin vezetővel és Bill Clinton amerikai elnökkel.

Az izraeli kormánykoalícióból kiszállt három párt azt állítja, Barak nem vonta bele őket a legfontosabb döntésekbe. A most kilépett egyik párt kisebbségi minisztere, Natan Saranszkij azt állította a BBC-nek, hogy Barak titkos tárgyalásokat folytatott a palesztinokkal. Azt állította, hogy David Levy külügyminiszter nem tudott a tárgyalásokról. A külügyminiszter bejelentette, hogy nem megy Barakkal az amerikai csúcstalálkozóra.

Barak televíziós beszédet tartott, hogy közvetlenül az embereket szólíthassa meg. Az elnök a nép támogatását kérte ahhoz, hogy átlépve a politikai megosztottságon meg tudjon egyezni a palesztinokkal a csúcstalálkozón. Megígérte, hogy a vörös vonalakként emlegetett legfontosabb dolgokban nem tesz engedményt tárgyalópartnereinek. Ilyen fontos pont, hogy Izrael szerint Jeruzsálem nem megosztható, s Jeruzsálem nem lehet Palesztina fővárosa. Nagy vita várható a jövendő palesztin állam határairól és mintegy 3,5 millió palesztin menekült és a zsidó telepesek sorsáról.

A BBC tudósítója szerint Barak nagyon gyenge tárgyalópozícióba került a kormányválság miatt. Elemzők szerint most, hogy kormányából kiszállt a jobboldal, s a miniszterelnöknek baloldali és izraeli arab támogatásra kell támaszkodnia, Barak hitelessége megkérdőjeleződött. Számos megfigyelő ugyanakkor úgy véli, hogy nem fog összejönni a kormány megbuktatásához szükséges szavazat.

Bill Clinton amerikai elnök mindkét felet felszólította, hogy egyezzenek meg a békéről. Az amerikai államfő szeptember 13-át tekinti a megállapodás végső határidejének. Azonban a megállapodás nehéz lesz. Jasszer Arafat, aki vasárnap Hoszni Mubarak egyiptomi államfővel tárgyalt, határozottan eltökélte magát, hogy döntésre viszi Jeruzsálem ügyét, és ebben a kérdésben (is) Mubarak teljes támogatását élvezi. Amr Musza egyiptomi külügyminiszter Mubarak és Arafat találkozója után megerősítette, hogy Jeruzsálem helyzetének rendezése alapvető kérdés, amely megoldását nem lehet félre tenni, befagyasztani vagy elhalasztani.

Ehud Barak hétfőn találkozik az egyiptomi elnökkel, aki diplomáciai források szerint megpróbálja rávenni az izraeli vezetőt arra, hogy legyen rugalmas Jeruzsálem ügyében.
Ehud Barak vasárnap azt mondta, hogy felelőssége teljes tudatában elutazik az Egyesült Államokba, még akkor is, ha kisebbségbe került kormánya. Szerinte nem politikusok és pártok akaratából került a miniszterelnöki székbe, hanem a nép szavazott neki bizalmat Visszautasította azokat a jobboldali vádakat, miszerint túl sok engedményt készül tenni a palesztinoknak. "Senkinek sem kell arra tanítania engem, hogy miként védjem meg Izrael biztonságát és jövőjét" - hangoztatta Ehud Barak, aki egykor az izraeli hadsereg vezérkari főnöke volt.

Az izraeli miniszterelnök hétfő este utazik az Egyesült Államokba, és csak kedden találkozik Jasszer Arafattal. Mindkét államférfi előre jelezte, hogy amennyiben bármiféle békemegállapodásra jutnak Camp Davidben, akkor annak elfogadására népszavazást írnak ki.

Vitás kérdések az izraeli-palesztin csúcstalálkozón
Kedden kezdődik az amerikai Camp Davidben az izraeli-palesztin csúcstalálkozó. Ugyan mindkét fél deklarálta, hogy a megegyezést keresi, ám számos kérdésben összeegyeztethetetlennek tűnnek az álláspontok. Az [*****] összefoglalta a főbb vitatémákat.

(MTI)

Ajánló: