Két pártra fogyott Barak kormánya <br/>

Vágólapra másolva!
Ehud Barak izraeli kormányfő hétfőn Kairóban igyekezett megnyugtatni vendéglátóját, Hoszni Mubarak egyiptomi elnököt, hogy - az izraeli belpolitikai válság ellenére - megegyezésre törekszik a palesztinokkal a kedden kezdődő Camp David-i csúcstalálkozón.
Vágólapra másolva!

Oszama el-Baz, az egyiptomi államfő politikai tanácsadója az egyórás tanácskozás után elmondta, Barak megígérte, hogy minden tőle telhetőt megtesz egy egyezmény érdekében, és az izraeli belpolitikai problémák nem fogják gátolni a megegyezést. A tanácsadó hozzáfűzte: Egyiptom is úgy véli, hogy a megegyezés nem függ össze az izraeli belpolitikával, mert szerinte minden országnak vállalnia kell a rá háruló felelősséget, és tiszteletben kell tartania vállalt kötelezettségeit.

Hazatérve Barakra a knesszetben az ellenzéki Likud párt bizalmatlansági indítványa várt - erre utalt az izraeli vezető rövid kairói látogatásán. A kormány végül is túlélte az indítványt, amelynek tárgya és célja az volt, hogy Barak kedden ne utazzon el a Bill Clinton amerikai elnökkel és Jasszer Arafat palesztin vezetővel tartandó hármas csúcstalálkozóra.

A szavazáson a kormány kisebbségben maradt ugyan - 54 képviselő voksolt a bizalmatlansági indítványra, 52 ellene, 7 tartózkodott és ugyancsak 7 nem volt jelen -, de az ellenzéknek 61 szavazatra lett volna szüksége a sikerhez. Mindamellett ez volt az első eset, hogy a Barak-kormány relatív kisebbségbe került egy ilyen szavazáson.

Ma még egy bizalmatlansági indítványról dönt a knesszet, de annak eredményéről Barak - aki a voksolás után rögtön a repülőtérre sietett - valószínűleg már csak Camp Davidben értesülhet.

(MTI)

Korábban:

(2000. július 10.)