Hatalmi harc indult az albán érdekcsoportok között Koszovóban <br/>

Vágólapra másolva!
A koszovói ENSZ-rendőrség Belgrádban is ismertetett közlése szerint Sadri Ahmet Cekajt, Ramus Haradinaj volt albán gerillavezető egyik társát a szerbiai tartomány nyugati részén fekvő Decsani város egyik kávéházában lőtte le egy férfi, aki előzőleg az áldozattal beszélgetett. A gyilkosságot egyes források az albán érdekcsoportok közötti hatalmi vetélkedés újabb jelének tartják.
Vágólapra másolva!

A szemtanúk azonosították a tettest, akinek nevét a rendőrség azonban nem tette közzé. Haradinaj a tavaly ősszel hivatalosan leszerelt szakadár albán Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) parancsnoka volt a tartomány nyugati, Metohija nevű tájegységében, jelenleg pedig a harmadik legnagyobb koszovói albán politikai erő, a Szövetség Koszovó Jövőjéért vezetője.

Haradinaj a múlt héten megsebesült egy incidensben. Pártjának állítása szerint rakétavetőből lőttek rá a Decsani-Pecs úton; más források szerint viszont több tucat társával támadást vezetett egy olyan albán család ellen, amely az UCK egyik volt riválisát a Koszovói Védelmi Erőt támogatta. Haradinajt jelenleg Németországban ápolják, az ügyet pedig a koszovói nemzetközi erők is vizsgálják.

Egyes nyugati források Belgrádban is ismertetett értékelése szerint Cekaj meggyilkolása újabb jele lehet annak a vetélkedésnek, amely a koszovói albánok érdekcsoportjai között folyik a csempészbandáiról és gyilkosságairól ismert Nyugat-Koszovóban.

(MTI)

Ajánló: