A palesztinok teljes jogú tagságot akarnak az ENSZ-ben<br/>

Vágólapra másolva!
A Háárec című izraeli lap egy magas rangú palesztin tisztviselőre hivatkozva azt írta szombaton, hogy a palesztinok teljes jogú tagságot kértek az ENSZ-ben és egyéb nemzetközi szervezetekben.
Vágólapra másolva!

Az ENSZ-ben állandó megfigyelői státust élvező palesztin képviselet vezetője állítólag már azzal a kéréssel fordult a világszervezethez, hogy Palesztina az ENSZ Közgyűlés soron következő, októberi ülésszakán már teljes jogú tagként vehessen részt.

Az ENSZ a Palesztin Felszabadítási Szervezetnek (PLO) 1974-ben adott megfigyelői státust. A palesztin küldöttség státusát 1988-ban módosították: azóta a teljes jogú ENSZ-tagok jogköreit gyakorolhatja, kivéve a szavazati jogot.

Jasszer Arafat palesztin vezető azzal fenyegetett - írja a dpa -, hogy az Izraellel való békeegyeztetések sikertelensége esetén népe egyoldalúan kikiálthatja a palesztinok államát.

(MTI)

Korábban:

(2000. március 7.)