Megnyitják a határt a két Korea között<br/>

Vágólapra másolva!
A két Korea ügyvezető tisztviselői vasárnap két napos tárgyalássorozatot kezdtek. Valószínűleg újból megnyitják a panmindzsoni határátkelőt, és a két országot összekötő vasútvonal építéséről is tárgyalni fognak.
Vágólapra másolva!

"A két fél közel jutott a panmindzsoni összekötő irodák újbóli rendes működésére vonatkozó megállapodáshoz" - közölte Kim Szun Kju dél-koreai kulturális és idegenforgalmi miniszterhelyettes. Panmindzson az egyetlen átkelőhely a két Koreát elválasztó demilitarizált övezetben, amelyet az 1950 és 1953 közötti koreai háborút lezáró tűzszünet keretében alakítottak ki.

Észak- és Dél-Korea a rövid ideig tartó 1992-es olvadás idején létesített összekötő irodákat, miután a két miniszterelnök meg nem támadási megállapodást írt alá. A két állam viszonya azonban újra megromlott, amikor Észak-Korea tengeralattjárón eljuttatta 26 ügynökét a dél-koreai partokra. Ekkor az észak-koreaiak elhagyták összekötő irodájukat. Nyolc év után a két fél most első ízben bocsátkozott kormányközi tárgyalásba.

A dél-koreai küldöttséget Pak Cse Kju országegyesítési miniszter, az északit Cson Kum Csin kormányfőtanácsos vezeti. A vasárnapi első ülésen megtárgyalják Kim Dzsong Il észak-koreai vezető tervbe vett szöuli látogatását és katonai "forró drót" létesítését is. Valószínűleg szót ejtenek arról is, miképpen vezethetnek át vasútvonalakat a világ katonailag egyik legjobban megerősített határán.

Kim Szun Kju szerint a két küldöttség "egyaránt szükségesnek tartja, hogy mindkét országban meghirdessék a kiengesztelődés hetét, méghozzá augusztus 15. hetében". Így már-már meg is egyeztek abban, hogy augusztus 15-én közösen megünneplik a Felszabadulás Napját. Ugyanis a második világháború végén Koreai-félsziget ezen a napon szabadult föl a japán megszállás alól. Augusztus 15. és 19. között egyébként lehetővé teszik a koreai háború óta kettészakított északi és déli családok találkozását. Több mint hétmillió dél-koreait fűznek családi szálak Északhoz, de csak egyszer, 1985-ben engedélyeztek ilyen összejöveteleket: ekkor mindkét oldalról 50-50 ember mehetett családlátogatásra a túloldalra.

(MTI)