Pinochet mentelmi jogának feloldásáról tudósít egy chilei internetes lap <br/>

Vágólapra másolva!
Az El Mostrador című chilei internetes lap jelentése szerint az ország legfelsőbb bírósága Augusto Pinochet tábornok szenátori mentelmi jogának megszüntetéséről határozott. A lapjelentés megelőzi a hivatalos döntést, illetve bejelentést az ügyben, hiszen kedd esti közlés szerint a legfelsőbb bírói fórum elhalasztotta a végső szó kimondását kérdésben; erre állítólag csak a jövő héten kerül sor.
Vágólapra másolva!

A bíróság szóvivője szerint még nem volt szavazás az ügyben, a testület főtitkára viszont úgy fogalmazott a televízióban, hogy a döntés ismertetéséhez a 20 bírónak még egy ülésre van szüksége. Az El Mostrador bírósági körökre és az elnöki hivatalra hivatkozva azt közölte, hogy a döntés a lehető legszorosabb szavazás eredményeképpen született meg: tizenegyen voksoltak az egykori diktátor mentelmének feloldására kilenc ellenében.

A dpa szerint Hernan Alvarez, a legfelsőbb bíróság elnöke azt mondta, hogy a döntést rögtön nyilvánosságra hozzák, amint egyértelmű lesz a bírák állásfoglalása. Alvarez egyértelműnek nevezett egy 15-5-ös vagy 14-6-os szavazati eredményt, míg - hangsúlyozta - a 11-9-es arány kevéssé egyértelmű.

Az internetes sajtótermék május 23-án is elsőként adta hírül azt, hogy a santiagói fellebbviteli bíróság megszüntette a tábornok mentelmi kiváltságát. A hírt csak egy héttel később közölték hivatalosan. Pinochet ügyvédei a fellebbviteli bíróság döntését megtámadták, ezért kellett a legfelsőbb bíróságnak állást foglalnia.

Ha a 84 éves Pinochetet megfosztják a mentelmi kiváltságtól, melyet élete végéig tartó szenátori rangja alapján élvez, akkor felelnie kell az 1973-tól 1990-ig tartó 17 éves katonai uralma alatt elkövetett súlyos jogsértésekért. Pinochet diktatúrája alatt hivatalos adatok szerint 3200 ellenzéki személyt gyilkoltak meg, akik közül 1200-nak a sorsa máig nem ismert.

Pinochet mentelmi jogának feloldását Juan Guzman Tapia vizsgálóbíró kezdeményezte, akihez már 150 feljelentés érkezett Pinochet ellen.

(MTI)

Ajánló:

cikke Pinochet mentelmi jogáról

Korábban:

(2000. augusztus 1.)