Öngyilkos lett Koszovóban egy olasz békefenntartó <br/>

Vágólapra másolva!
Saját kezével vetett véget életének szerdán a koszovói nemzetközi békefenntartó erő (KFOR) egyik olasz katonája. A katona hajnalban, saját fegyverével lőtte agyon magát szobájában.
Vágólapra másolva!

A Rómától délre fekvő vidékről származó katona a nyugat-koszovói Viszoki Decsani szerb ortodox kolostorának védelmében teljesített szolgálatot és pénteken utazott volna szabadságra.

Olaszország irányítja a KFOR nyugati országok között szétosztott koszovói felelősségi körzeteinek egyikét: a Pec központú körzet az átmeneti ENSZ-igazgatás alatt álló szerbiai tartomány nyugati részén terül el. A másik négyben francia, brit, amerikai és német katonák irányítják a békefenntartó tevékenységet.

Az összesen közel 50 ezer fős, NATO-vezetésű békeerő tavaly júniusi megérkezése óta több katona életét vesztette Koszovóban; a halálesetek egy részét közlekedési balesetek vagy aknára futott járművek okozták, de két orosz békefenntartót például koszovói albánok lőttek le.

A KFOR kötelékében eddig egy öngyilkosság történt: egy német katona lőtte főbe magát.

Ajánló: