[origo] címlap24 órakomment.huvidea[freemail]iWiW

[origo] nagyvilág>

Itthon Gazdaság Sport Európai Unió Kína háborús bűnök Fotó
100
90

Kiskorúak megrontásával vádolnak egy cseh katolikus papot

2000. 08. 09., 10:28|
Csehországban letartóztattak egy katolikus papot, akit azzal vádolnak, hogy éveken keresztül kiskorú hívő gyermekeket használt ki szexuális vágyai kielégítésére. Az ügy kapcsán több személy is feljelentést tett az olmützi püspök ellen, aki állítólag tudott hittársa kilengéseiről.

Frantisek Merta a közép-morvaországi Kromeríz és Zlín környéki falvakban lelkészkedett. Mindig különös gondot fordított a kiskorú hívő gyermekekre, akiket különböző táborozásokra is elvitt. Később az egyik gyermek bevallotta, hogy a pap egyebek között olykor meg is fürdeti őket, s fürdés közben a nemi szerveikkel játszik. Az ügy kivizsgálása során kiderült, hogy Merta már több éven át különféle gyanús "játékokat" játszott ily módon a gyermekekkel, s néha pornófilmeket is vetített nekik.

Jana Krajcová zlíni államügyész bejelentette, hogy a papot a fiatalkorúak erkölcsének megrontásával, a személyi szabadság korlátozásával és zsarolással vádolják.

Jan Graubner olmützi püspök nem kívánt nyilatkozni az ügyben. Néhány zlíni lakos egyébként Graubner ellen is feljelentést tett. Azzal vádolják, hogy már korábban tudomást szerzett Merta viselt dolgairól, de nem foganatosított semmiféle erélyes intézkedést, sőt, inkább megpróbálta eltussolni az ügyet. Graubner azzal védekezik, hogy egészen a legutóbbi időkig nem volt semmiféle bizonyíték a kezében Merta fajtalankodásairól. Visszautasítja a tétlenségre vonatkozó vádat, s azt állítja, hogy amikor fülébe jutott a dolog áthelyeztette a papot. "Többet nem tehettem, mert nem voltak bizonyítékaim" - állítja a püspök.

(MTI)

Címlapsztori»

Forrás: AFP/Jonathan Nackstrand Valami elromlott, nehéz lesz kijavítani Már az ötödik éjszaka csendjét törik meg a dühöngők a svéd fővárosban. Gyújtogatók járják a külvárosokat, a rasszizmus, a kirekesztés és a nyomor ellen tiltakoznak egyre ...
    Forrás: AFP/Jonathan Nackstrand Valami elromlott, nehéz lesz kijavítani Már az ötödik éjszaka csendjét törik meg a dühöngők a svéd fővárosban. Gyújtogatók járják a külvárosokat, a rasszizmus, a kirekesztés és a nyomor ellen tiltakoznak egyre ...
    Forrás: AFP/Spencer Platt Ahol a gyalogos nem ember Miért lesz a kedves amerikaiból dühöngő őrült, ha autóba ül? Miért gyanús, aki busszal jár? Vége lesz-e valaha az autózás iránti szerelemnek? Ismerkedjen meg az amerikai ...
    Forrás: AFP/Jewel Samad Ennyi volt Obama? Alig több mint száz nappal ezelőtt kezdte meg második ciklusát Barack Obama, de sokan már a politikai nekrológját írják. Tényleg elszenvedett néhány csúfos kudarcot, de ...
    Forrás: AFP/Angelo Cavalli Kisgyerek a cukorkaboltban Michael Misick csóróként lett főminiszter, de hamar beleszokott a nagyvilági életbe. A karibi luxuparadicsom, Turks- és Caicos-szigetek egykori miniszterelnöke több ...
    Forrás: U.S. Drug Enforcement Administration A leggonoszabb emberek a világon A drogkirály, aki olajoshordóban süti meg az ellenfeleit, a tudós, aki tömegpusztító fegyveren ügyködik, a terrorista, aki pusztító támadások mögött áll, az elnök, aki a ...
    Forrás: Freeandreal.org Nem menekülünk semmitől Él egy kis közösség a második legnagyobb görög szigeten. Tagjai hátat fordítottak a modern társadalomnak, jurtába költöztek, igyekeznek önellátókká válni. Maguk termelik ...
    Forrás: Cin.ba Lefejezték az albán drogmaffiát Szereti az autókat és az ingatlanokat, engedély nélkül épített szállodát. A rendőrség szerint az övé az egyik legerősebb regionális bűnszervezet, de csak egyszerű ...
    Forrás: AFP/Patrick Stollarz Babaarcú király vet véget a nőuralomnak Egy modern apuka váltja keddtől minden holland nagymamáját. Az alkotmányos királyságnak három királynő és 123 év után lesz újra férfi uralkodója. Vajon elfogadják a ...
    Forrás: AFP Beindult a nyerészkedés az új influenzával Rendkívül hatékonyan terjed az az influenzavírus, amely Kínában ütötte fel a fejét márciusban. A kínai hatóságok próbálják megakadályozni, hogy az országon kívülre is ...
Electrolux EHF 6240 XXK beépíthető kerámia főzőlap az eluxshop.hu-tólinox keret, TouchControl - érintőkapcsolós vezérlés, gyerekzár, maradékhő-kijelzés
47.900 Ft
80
hirdetés

Olvasnivaló

Forrás: Fórum Hungary Emma Watson akkor is elmegy, ha jön Ha Watson közeledik felénk, az mindig csodás. Nézzük a cannes-i filmek plakátjait!
Fotó: Hajdú D. András [origo] Olyan lesz, mint a Fidesz, csak népszerűtlen Ellentétek, háttéralkuk, kiszorítás - három éve vezeti az MSZP-t Mesterházy Attila.
Forrás: MTI/Marjai János Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaital magyar királya A Hell Energy alapítóinak ütemérzéke kiváló.

Hirdetés

60
50
40

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10