Bálnák bukkantak fel a horvát tengerparton<br/>

Vágólapra másolva!
Korlátozták a hajóforgalmat csütörtökön az Adrián két bálna miatt. Egy 35 méteres cet és kicsinye ugyanis a sekély part menti vizekbe tévedt, mert az állatok tájékozódását teljesen összezavarták a hajók és a motorcsónakok. Azért, hogy a bálnák visszataláljanak a nyílt tengerre, megtiltották a vízi járműveknek, hogy az állatokat megközelítsék.
Vágólapra másolva!

A 35 méter hosszú barázdás bálnát és 12 méteres "kicsinyét" csütörtök reggel a tengerparti Baska Vodánál (275 kilométerre délre Zágrábtól) pillantották meg.

Az óriás emlősök már 11 napja bolyonganak az Adrián, mert a rendkívül nagy hajóforgalom, valamint a motorcsónakkal közlekedő turisták miatt nem találtak ki a Hvar sziget és a tengerpart közötti területről. Néhány napja az anyabálna majdnem a partra sodródott, amikor a kíváncsiskodó emberek és a zajos motorcsónakok elől a sekély víz felé vette útját.

A horvát környezetvédelmi minisztérium felszólított mindenkit, hogy legalább 400 méteres távolságot tartson a bálnáktól. A mentésben részt vevő szakértő szerint még a hajók radarja is megzavarhatja az állatok tájékozódását. Az óriás állatok háborgatóit akár 5 ezer dolláros bírsággal is sújthatják.

(MTI)