KFOR-katonák összecsaptak a koszovói ólomöntöde bezárása ellen tiltakozó szerbekkel<br/>

Vágólapra másolva!
Az ENSZ döntése alapján a KFOR katonái hétfőn bevonultak egy környezetszennyező koszovói ólomöntödébe. Az üzem ideiglenes bezárását ellenző szerbek kövekkel támadtak a katonákra, majd összecsaptak a nemzetközi békefenntartókkal.
Vágólapra másolva!

Az ENSZ koszovói közigazgatásának döntése alapján a KFOR katonái hétfőn hajnalban bevonultak egy környezetszennyező ólomöntődébe. A Koszovó északi részében lévő Zvecanban mintegy 250 szerb tiltakozott a nemzetközi erők bevonulása ellen, minek következtében összecsaptak a békefenntartó erőkkel.

Henri Aussavy ezredes, francia KFOR-szóvivő elmondta, hogy embereiket: a francia, brit és dán katonákat kövekkel dobálták a szerbek. Az üzem irodaépületébe bezárkózott a műszaki személyzet 30-40 tagja. Előzőleg közölték, hogy nem távoznak az öntödéből, arról pedig végképp nem lehet szó, hogy együttműködjenek az ENSZ-szakértőkkel a környezetet súlyosan károsító üzem lezárásában.

A szóvivő azt is elmondta, hogy a francia, brit és dán KFOR-katonák akciója az ENSZ koszovói missziójának (UNMIK) a Mitrovica melletti üzem ideiglenes bezárásáról hozott döntését követi. Hozzátette: a biztonsági rendszer kiépítése után a KFOR fokozatosan az ENSZ-közigazgatás kezébe adja a zvecani üzem ellenőrzését.

Mitrovica és környéke ólomszennyezettsége jelenleg a kétszázszorosa az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által még elfogadhatónak minősített értéknek. A párizsi védelmi tárca megkondította a vészharangot, miután a francia KFOR-katonák éppen Mitrovicában állomásoznak. Az üzem bezárásával mindenesetre szerb munkások százai veszíthetik el munkájukat. A KFOR és az UNMIK tart is attól, hogy az üzem ellenőrzés alá vonása még jobban fölpaprikázza a kedélyeket a megosztott koszovói városban, ahol amúgy is egymást érik a szerbek és albánok közötti incidensek.

(MTI)