Alig van remény, hogy túlélőket találjanak a Kurszkon<br/>

Vágólapra másolva!
Az orosz hadiflotta legsúlyosabb tragédiáját, a Kurszk atom-tengeralattjáró balesetét valószínűleg senki sem élte túl a legénység tagjai közül - ismerte el szombaton az orosz Északi Flotta. A tengeralattjáró egy hete süllyedt a tenger fenekére.
Vágólapra másolva!

Mihail Mocak altengernagy, az Északi Flotta vezérkari főnöke az RTR orosz állami tv-csatornának adott nyilatkozatában először
erősítette meg hivatalosan, hogy az orr-részben rekedt haditengerészek a baleset első perceiben életüket vesztették (sajtóértesülések szerint 43 tisztről és tengerészről van szó a Kurszk 113 főnyi legénységéből). Az altengernagy bejelentésében beszámolt arról is, hogy a farokrészben rekedt tengerészek a hét elején kopogtatásukkal még azt adták hírül a külvilágnak: szivárog a víz, adjatok levegőt. A magas rangú tengerésztiszt szerint több oka lehet, hogy a hátsó részlegekbe is lassan beözönlött a víz, valószínűleg az ütközés és a robbanás következtében komolyan megsérültek a válaszfalak. Mocak szavai szerint ennek ellenére légzsákok még lehetnek a farrészekben, de itt már nagyon nagy a túlnyomás.

Felméréseik szerint a kritikus pillanatok pénteken, de legkésőbb a hét végén jöttek, illetve jöhetnek el. Mocak gyakorlatilag megerősítette az illetékes orosz kormánybizottság legújabb következtetéseit, amelyek szerint először ütközés történt, vagy pedig világháborús mélytengeri akna robbant. Ennek nyomán a Kurszk becsapódott a tengerfenékbe, és ekkor már hatalmas belső robbanás rázta meg a hajót, valószínűleg a torpedók robbanhattak fel. Sajtójelentések szerint a Kurszk fedélzetén új típusú, olcsóbb, de kevésbé biztonságos torpedók voltak. Ez a robbanás okozhatta a szilárd testen belüli válaszfalak töréseit és repedéseit, és ugyanakkor gyakorlatilag eltüntette a katasztrófát elsődlegesen kiváltó ok nyomait.

Mocak altengernagy "a legsúlyosabb katasztrófáról" beszélt tv-nyilatkozatában, és közölte: a farokrészlegekben rekedt emberek kapcsán "a legrosszabb sejtéseink beigazolódására kell
számítanunk", az életben maradásukkal kapcsolatosan végzett számításaink szerint "már minden határon túlléptünk". Ennek ellenére
folytatódik a mentőakció - mondta az orosz Északi Flotta vezérkari főnöke.

Az NTV orosz tv-csatorna értékelése szerint az altengernagy nyilatkozata az orosz közvélemény felkészítését szolgálja arra, hogy a Kurszk egész legénysége odaveszett, és hamarosan várható Vlagyimir Putyin államfő bejelentése is a tragédiáról.

A Barents-tengerben nyugvó Kurszk atom-tengeralattjáró leállított reaktora még több száz évig biztonságos marad, de a hajót feltétlenül
kiemelik- mondta Vlagyimir Navrockij, az orosz Északi Flotta sajtószolgálatának vezetője.

(MTI)