A vajdasági magyarok Kostunicát támogatják az őszi választásokon<br/>

Vágólapra másolva!
A vajdasági magyarok a szeptember végére kiírt jugoszláviai választásokon a Szerb Demokratikus Ellenzék jelöltjét, Vojiszlav Kostunicát támogatják. Vojiszlav Kostunica Milosevics egyik riválisa lesz a választásokon Belgrádban.
Vágólapra másolva!

A vajdasági magyarok a szeptember végére kiírt jugoszláviai választásokon a Szerb Demokratikus Ellenzék jelöltjét, Vojiszlav Kostunicát támogatják - közölte a B-92 rádió. Ispanovics István, a Vajdasági Magyarok Szövetségének tisztviselője elmondta: a szövetség összeállítja a listát azokról a jelöltekről, akiket támogatnak Szabadkán és Zrenjaninban, azokban a városokban, ahol úgy gondolják, hogy jó esély van arra, hogy a négyből három helyet megszereznek a parlamentben. Ispanovics közölte: a szövetség már kötött megállapodásokat a legnagyobb pártokkal, de a Szerb Megújhodási Mozgalommal még nem sikerült megállapodni, bár tárgyaltak már velük is.

A B-92 előzetes felmérése szerint Alig egy hónappal a jugoszláviai elnökválasztás előtt Szlobodan Milosevics elnök messze lemaradva áll a Szerbiai Demokratikus Ellenzék jelöltje mögött. A közvélemény-kutatás szerint Milosevicset 12 százalékkal előzi meg ellenfele, Vojiszlav Kostunica.

Ajánló: