Nemzetközi elfogatóparancsot adnak ki Ivan Lexa ellen <br/>

Vágólapra másolva!
A szlovák parlament csütörtöki rendkívüli ülésén a képviselők döntő többsége megszavazta, hogy nemzetközi elfogatóparancsot adjanak ki a Meciar-kormány idején hivatalban volt titkosszolgálati igazgató, Ivan Lexa ellen, aki tizenegy vád következményei elől menekülve két hónapja külföldön bujkál. Ivan Lexa úgy lett a törvényhozás képviselője, hogy Vladimír Meciar a saját mandátumát engedte át neki.
Vágólapra másolva!

Ivan Lexa

Ivan Lexát tavaly januárban ezért vizsgálati fogságba helyezték, de 95 nap múltán bírói döntéssel szabadon engedték. Ezután betegállományba vonult, két hónapja pedig - vélhetően az orosz maffia segítségével - Moszkván keresztül külföldre szökött.

Lexa ellen már adtak ki nemzetközi körözést, de nemzetközi elfogató parancs kiadásához a parlament hozzájárulására volt szükség.

A parlamenti ülés összehívását késleltető hosszas huzavona után csütörtökön a 150 tagú törvényhozás 120 jelenlevő képviselője közül 86 a nemzetközi letartóztatási parancs kiadatása mellett, 33 ellene szavazott, egy tartózkodott. A parancs kiadásának konkrét időpontját egyelőre nem tudni, de lehetséges, hogy a parlamenti döntésre régóta váró nyomozati szerv közvetlenül a csütörtök esti döntés után, azonnal lépni fog.

A szavazásban a kormánykoalícióhoz tartozó magyar párt mind a 15 képviselője rész vett, és egységesen Lexa elfogatására voksolt.

(MTI)

Ajánló:

A legfrissebb információk Ivan Lexáról

Korábban:

(1999. április 9.)