Az Öböl-szindróma tüneteit mutató francia veteránok haltak meg <br/>

Vágólapra másolva!
Majd tíz évvel a Sivatagi vihar fedőnevű akció után, amelyben felszabadították Kuvaitot az irakiak megszállása alól, a titokzatos Öböl-szindróma jellegzetes tüneteit mutató daganatos megbetegedésben meghalt két francia veterán. A nyugtalanító esetek kapcsán a francia öböl-háborús veteránok szövetsége az amerikai minta alapján kártérítést követel egészségkárosodást szenvedett tagjainak, egy szocialista képviselő pedig független szakértői csoport felállítását indítványozta a kormánynak.
Vágólapra másolva!

A több mint 80 egykori francia szövetséges katonát tömörítő Avigolf e héten nyilvánosságra hozott bejelentése szerint augusztus 15-én áttételes rákban meghalt egy 53 éves magas rangú volt repülős tiszt, július elején pedig egy 34 éves alhadnagy életét oltotta ki egy két hónap alatt rohamosan kifejlődött daganatos megbetegedés. Mindkét veterán részt vett a 9 és fél éve véget ért iraki büntető hadműveletben.

A francia védelmi minisztérium mindeddig nem kért szót az ügyben, és egyetlen, az Avigolf által dokumentált megbetegedést sem ismert el öböl-háborús következménynek, pedig a szövetség által összegyűjtött esetek mind mutatják a jellegzetes betegség tüneteit: szédülés, izom- és ízületi fájdalom, alvászavar, fejfájás, emésztőrendszeri rendellenességek.

Ezeket a panaszokt szakértők szerint négy okra lehet nagy valószínűséggel visszavezetni. Az első feltételezés szerint az iraki ideggázok ellen a katonáknak beadott erős ellenméreg váltja ki a
megbetegedést, a második hipotézis szerint a katonák immunrendszerét veszélyes mértékben legyengítette a rövid idő alatt megkapott védőoltások együttes hatása. A gyanítható okok között szerepel még az iraki vegyi fegyverek nem körültekintően végrehajtott megsemmisítése, végül pedig az a nagyon is aggasztó lehetőség is felmerült, hogy az amerikaiak gyengített uránnal bevont robbanótölteteket használtak a háború során.

Az Egyesült államokban, ahol - mint az Avigolf szövetség érvel - sokáig szintén nem akartak tudomást venni az Öböl-szindróma jelenségről, végül is a 70 ezer háborús veterán 26 százalékának fizettek kártérítést bizonyítottnak véve, hogy az 1991-es háborúban károsodott meg egészségük helyrehozhatatlan módon.

(MTI)

Ajánló:

(angolul)