Összeütközött a világ legnagyobb hullámvasútjának két kocsija<br/>

Vágólapra másolva!
Súlyos, 23 sérültet követelő baleset történt csütörtökön este Nagy-Britannia egyik legnépszerűbb tengerparti üdülőhelyének, az északnyugat-angliai Blackpoolnak a vidámparkjában. Egymásnak ütközött a világ legnagyobb hullámvasútjának két kocsija.
Vágólapra másolva!

A világ leghatalmasabb hullámvasútján - amelynek felépítése 12 millió fontba került - egy szerelvény hátulról belerohant egy álló szerelvénybe ott, ahol az utasok be- és kiszállnak. Az ütközés következtében mindkét kocsi lerepült a sínpályáról. Az áldozatok többsége könnyebb sérüléssel megúszta a tragédiát és saját lábán hagyta el a helyszínt, csupán ketten szenvedtek súlyosabb sérülést.

A Göncölszekér nevet viselő hullámvasút 72 méteres magasságba repíti fel utasait, ahonnan 140 kilométeres óránkénti száguldással tör vissza egy hullámszakaszban a föld felé. Blackpool egyik jelképe ez az 1974-ben üzembe helyezett hullámvasút, amelyet már 20 kilométeres távolságból észre lehet venni. Megnyitása után egy héttel 26-an megsérültek egy a csütörtökihez hasonló balesetben: számítógépes hiba miatt egy szerelvény akkor is az előtte állónak szaladt 56 kilométer per órás sebességgel. Az illetékesek azt még nem tudták megmondani, hogy a csütörtöki balesetben milyen sebességnél történt az ütközés.

(MTI)

Korábban:

Olvassa el az Utazás csatorna írását Blackpoolról!