Vágólapra másolva!
Arieh Deri, az ultraortodox Sasz párt egykori vezére és volt belügyminiszter vasárnap megkezdte hároméves börtönbüntetésének letöltését egy Tel-Aviv melletti büntetés-végrehajtási intézményben. Az izraeli legfelsőbb bíróság július 12-én mondta ki az ítéletet Deri felett, aki a vádak szerint közpénzeket sikkasztott el saját céljaira, és 155 ezer dollár értékben csúszópénzeket fogadott el a nyolcvanas évek második felében, amikor a belügyminisztérium főigazgatója, majd pedig a tárca birtokosa volt.
Vágólapra másolva!

"Nyugodt szívvel vonulok börtönbe, mert elfogadom Isten döntését, és látom az önök részéről megnyilvánuló támogatást" - mondta a börtön előtt összegyűlt 30 ezer hívének a korrupcióval, csalással és bizalommal való visszaéléssel vádolt egykori párvezér.

Az ultraortodox párt szellemi vezére, Ovadia Joszef szefárd rabbi a maga részéről azt hangsúlyozta, hogy a "Sasz folytatja tevékenységét" Deri bebörtönzése ellenére. A rabbi felszólította a párt támogatóit, hogy tartózkodjanak mindenféle erőszakos megnyilvánulástól.

Deri a tervezetnél két órával később érkezett a büntetés-végrehajtási intézményhez, mert hívei kocsijaikkal elárasztották az utakat, közlekedési dugókat okozva. A negyvenegy éves elítéltet, aki a Tóra tekercseivel érkezett a börtönhöz, felesége várta az intézmény kapujában.

A Marokkóban született Deri az első volt miniszter, akit börtönbüntetésre ítéltek. Hívei szerint ártatlan, és csak azért ítélték el, mert szefárd zsidó.

(MTI)

Korábban:

(1999. március 17.)