Földre kényszerült két török utasszállító gép <br/>

Vágólapra másolva!
268 emberrel a fedélzetén kényszerleszállást hajtott végre hétfőn a török légitársaság egyik utasszállító repülőgépe az isztambuli repülőtéren, miután a pilóta hajtóműhibát észlelt. A másik gép légnyomáscsökkenés miatt kellett, hogy visszaforduljon.
Vágólapra másolva!

Az Airbus 310-es gép Ankarából Düsseldorfba indult, de a start után - még török légtérben - hibát jeleztek a műszerek a jobb oldali hajtóműben. A pilóta erre kikapcsolta a jobb oldali motort, és egy hajtóművel simán landolt az isztambuli repülőtéren. A 260 utas és a személyzet nyolc tagja közül senki sem sérült meg. A hibát sikerült viszonylag gyorsan elhárítani, így a gép három óra múlva folytathatta útját.

Ugyancsak hétfőn a török légitársaság egyik belföldi járata, amely a Fekete-tengernél lévő Trabzon városából Ankarába indult, szintén kénytelen volt kényszerleszállást végrehajtani, mert az utastérben röviddel a felszállás után légnyomáscsökkenést észleltek. Ezen a gépen 72 utas tartózkodott, de szerencsére itt sem sérült meg senki.

(MTI)

Ajánló: