Kockázatvállalást és kemény döntéseket vár az amerikai elnök Arafattól és Baraktól<br/>

Vágólapra másolva!
Az ENSZ millenniumi közgyűlésén Clinton kijelentette, hogy nemzetek egymástól való kölcsönös függése és egymásrautaltsága miatt a problémákat együtt kell megoldani. Az elnök szerint a globalizáció közös felelősséget ró a világ országainak vezetőire.
Vágólapra másolva!

A leküzdendő nehézségek között az elnök a legrészletesebben a fegyveres konflikusokról szólt. Megállapítása szerint ma kevesebb az országok közötti háború, viszont annál gyakoribb az egyes országokon belül kirobbanó, többnyire etnikai vagy vallási motivációjú erőszak.

Clinton az egyértelműen megítélhető és elítélendő példák közt említette azt, amit Szlobodan Milosevics jugoszláv elnök művelt Koszovóval, illetve ahogyan Mianmar (a volt Burma) hatóságai fellépnek a demokratikus ellenzékkel szemben.

Nem minden konfliktusos esetben ilyen világos a helyzet, nem könnyű a jók és a rosszak csoportjába sorolni a szembenállókat - folytatta az elnök. Itt tért rá a Közel-Keletre, és azt húzta alá: ahhoz, hogy mind Izrael, mind a palesztínok törekvései érvényesülhessenek, kompromisszumot kell kötni.

Clinton az ENSZ szónoki emelvényéről bátor kockázatvállalásra, kemény döntések meghozatalára szólította fel Ehud Barak izraeli kormányfőt és Jasszer Arafat palesztín vezetőt, a béke érdekében.

"Egy pillanatot sem veszíthetünk" - fogalmazott az amerikai elnök, aki hivatali idejének végéhez közeledve igen nagy erőfeszítéseket tesz az izraeli-palesztín megállapodás tárgyalásos létrehozatala érdekében.

A nem világosan megítélhető, ezért kölcsönös engedményeket igénylő konfliktusok között Clinton megemlítette Burundit és Kongót is. Szólt arról, hogy az ENSZ-nek a béke érdekében erővel történő fellépése nélkül sokkal rosszabb lenne a helyzet Kelet-Timoron és Sierra Leonéban.

Clinton szerint ugyanakkor nem csupán a béketeremtéshez és -fenntartáshoz kell nemzetközi összefogással rendelkezésre bocsátani a szükséges eszközöket, hanem a pusztító betegségek megfékezéséhez, a nyomor és elmaradottság leküzdéséhez is.

(MTI)

Ajánló:

(angolul)

Korábban:

(2000.09.06.)