Prága elfogadja az Európa Parlament temelini atomerőmű biztonságára vonatkozó határozatát <br/>

Vágólapra másolva!
Csehország elfogadja az Európa Parlament (EP) csütörtöki határozatát a temelini atomerőművel kapcsolatban, bár az a véleménye, hogy a dokumentumban hibák és hiányos információk is találhatók. Az Európa Parlament az említett határozatában felszólította Csehországot, hogy addig ne helyezze üzembe a temelini atomerőművet, amíg az nem felel meg az Európai Unió biztonsági előírásainak.
Vágólapra másolva!

A hivatalos cseh vélemény szerint a temelini atomerőmű már most megfelel az uniós követelményeknek. Ales Pospísil, a cseh külügyminisztérium szóvivője szerint a határozat Csehország számára nem jelent semmiféle jogi kötelezettséget. A szóvivő ugyanakkor sajnálatát fejezte ki afelett, hogy az Európa Parlament "figyelmen kívül hagyta a cseh képviselők és szenátorok érveit", illetve hogy a határozatot úgynevezett gyorsított eljárás útján fogadták el.

Milan Nebesár, a temelini atomerőmű kormánymegbízottja viszont azt nyilatkozta, hogy az EP határozata "hiba" és célja nyomást gyakorolni a Cseh Köztársaságra. "Ma még Temelinről van szó. Azt viszont nem tudjuk, hogy holnap mi következik" - jelentette ki Nebesár.

Jan Zahradil, a cseh parlament állandó képviseletének vezetője szerint az osztrák kezdeményezésre született botrányos határozat egyetlen célja, hogy Prága ne helyezze üzembe a temelini atomerőművet.

Frantisek Hezoucky, az atomerőmű igazgatója bejelentette: amennyiben nem jön közbe semmilyen váratlan esemény úgy az erőmű igazgatósága szeptember 20-a körül engedélyt kér az Állami Atombiztonsági Hivataltól az első energiablokk reaktora fűtőanyagának az aktiválására.

(MTI)

Korábban:

(2000. augusztus 31.)