Kína legnagyobb korrupciós botrányának tárgyalása kezdődött el<br/>

Vágólapra másolva!
Az elmúlt 50 év legnagyobb kínai korrupciós botrányában legalább 200 kormánytisztviselő érintett. A vádlottak kenőpénzt fogadtak el azért, hogy szemet hunyjanak a Fujian tartománybeli Xiamen város déli kikötőjében folyó csempészet fölött. A kikötőben több milliárd dollár értékű csempészáru cserélt gazdát. A tárgyalást a nyilvánosság kizárásával kezdték meg.
Vágólapra másolva!

Az ügy feltárása és a bűnösök elítélése az eddigi legnagyobb próba elé állítja a kínai kormányt. A nép ugyanis ígéretet kapott arra, hogy semmilyen tisztviselő, legyen bármilyen magas beosztásban, nem kerülheti el az igazságszolgáltatást. Ebben az ügyben azonban többszáz igencsak magas rangú kormánytisztviselő érintett. A vádlottak közül többen akár halálbüntetést is kaphatnak. Azonban egyre inkább úgy tűnik, hogy a legbefolyásosabb tisztviselőket, akik érintettek az ügyben, nem büntetik meg - írta a BBC.

A tárgyalássorozat körüli titkolózás még a kínai mércével mérve is nagyfokú. Valamennyi külföldi és a legtöbb kínai újságírót kitiltották a tárgyalóteremből. A vádlottak pontos száma és személyazonossága nem ismert.

Az ügyben mind helyi, mind tartományi és nemzeti tisztviselők is érintettek. A tárgyalásokat ezért Fujian tartomány négy városában tartják.
Az érintettek ellen az a vád, hogy több millió dollár kenőpénzt kaptak, és ezért cserébe szemet hunytak több milliárd dollár értékű csempészet felett. A csempészek központja a dél-keleti parton Xiamen város kikötője volt. A csempész-rakományban voltak luxusautók, több ezer tonna olaj és különböző nehézgépek.

A tárgyaláson először Xiamen város tisztviselőit hallgatják ki. A BBC szerint azonban az a kérdés, mennyire mer a kínai kormány elmenni, perbe meri-e fogni a legbefolyásosabb, legmagasabb beosztású tisztviselőket is.
A több mint egy évig tartó nyomozás során például kiderült, hogy a botrányban érintett több kormánytag, a kínai nemzeti rendőrség volt vezetője és a bevándorlási hivatal vezetője is.

Zhu Rongji miniszterelnök ígéretet tett arra, hogy gyökerestül kiirtja a korrupciót a kormány minden szintjén. A csempész-botrány most nagy próba elé állítja a miniszterelnököt - írta a BBC.

Ajánló:

Hírek, információk Kínából (angolul)