Az RMDSZ megkezdte az aláírások összegyűjtését<br/>

Vágólapra másolva!
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) megkezdte annak a 300 ezer támogató aláírásnak az összegyűjtését, amely ahhoz szükséges, hogy a szövetség jelöltje, Frunda György szenátor indulhasson a novemberi elnökválasztáson.
Vágólapra másolva!

"Frunda György az 1996-os államelnöki kampányban bebizonyította, hogy méltó képviselője a romániai magyarságnak. Meggyőződésünk, hogy Frunda György az a politikus, aki képes ellátni az országelnöki tisztséggel járó feladatokat. Személye nemcsak a romániai magyarság, hanem a románok számára is alternatívát jelent" - mondta Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke, a szövetség országos kampánystábjának vezetője.

Az RMDSZ ügyvezető elnöksége meghatározta, hogy az egyes területi szervezeteknek hány támogató aláírást kell összegyűjteniük. Az RMDSZ egyik legnagyobb területi szervezetének, a Maros-megyeinek például 57 ezer aláírás a kvótája. Az arányt a júniusi helyhatósági választáson a körzetekben, kerületekben leadott szavazatok száma alapján számították ki.

A román választási törvény értelmében minden szavazásra jogosult állampolgár csak egy államfő-jelöltet támogathat aláírásával. Az RMDSZ az elnökválasztáson saját jelöltet indító román pártok többségéhez képest jelentős késéssel döntött arról, hogy maga is saját jelöltet indít. A 300 ezer támogató aláírást október elsejéig kell összegyűjteniük a pártoknak.

Az esélyesnek tartott jelölteket indító román pártok már bejelentették, hogy összegyűjtötték a szükséges számú támogató aláírást, sőt jócskán túlteljesítették a 300 ezres minimális határt.

(MTI)

Korábban:

(2000. szeptember 9.)