Forgalomlassítások Németországban, tárgyalás Írországban az olajár ügyében <br/>

Vágólapra másolva!
Németországban több száz kamion részvételével forgalomlassító megmozdulásokat tartottak, miközben Írországban a tárgyalások mellett döntöttek a fuvarozók. Svédországban a magas üzemanyagárak miatti általános zúgolódás spontán akciókhoz vezetett: a tiltakozók megakadályozták, hogy a kamionok feljussanak az ország nagy kikötőiből kifutó kompokra.
Vágólapra másolva!

A rendőrség összesítése szerint Németország számos térségében több száz kamion vett részt a forgalomlassító megmozdulásokban, amelyek kiterjedése mégis korlátozott maradt.

Hannoverben, Gerhard Schröder kancellár volt lakhelyén 120 kamionból álló konvoj vonult végig csigatempóban az utcákon. Az alsó-szászországi Osnabrück központjában körülbelül 100, a dél-németországi Ulmban 200 teherautó tüntetett kis sebességgel haladva. A schleswig-holsteini Kappelnben 80, míg a szászországi Chemnitzben 150 kamion lassította a forgalmat.

Az 1200 vállalkozás érdekeit képviselő Kereskedők és Szállítmányozók Német Szövetsége felszólította a fuvarozókat, hogy szeptember 26-án tartsanak általános tiltakozó megmozdulást. A szövetség ugyanakkor közölte: nincs szándékában blokádokat tartani, csak a "zöld adóval" szembeni elégedetlenségnek akarnak hangot adni. A Gerhard Schröder vezette szociáldemokrata-zöld kormány úgy döntött, hogy pótlólagos adóval terheli az energiahordozókat, és már jelezte: szilárdan kitart az energiaadók növelése mellett.

Svédországban "szűrő úttorlaszokat" emeltek a tiltakozók, s átvizsgálták a kamionok tartalmát. Kizárólag a romlandó árut vagy gyógyszereket szállító teherautókat, valamint a magán gépkocsikat és a turisták autóit engedték felgördülni a kompokra, a többi kamiont, a taxikat, és a haszongépjárműveket parkolókba terelték. Ilyen akciókat tartottak Helsingborgban, Malmőben - ahonnan az AFP jelentése szerint egyetlen kamiont sem engedtek fel a Németországba induló kompokra -, Trelleborgban és Stockholmban. Ez utóbbi két városban a megmozdulás kevés résztvevőt vonzott, és mérsékelt eredményt hozott. A Közúti Fuvarozók Szövetsége közölte, hogy módszerei miatt nem rokonszenvez a kibontakozó mozgalommal, de "megérti a tiltakozók elégedetlenségét. Heigi Bodalrj elmondta: a benzinre kivetett környezetvédelmi adó csökkentésére akarják rászorítani a kormányt, továbbá arra, hogy az üzemanyagárak adótartalma összhangba kerüljön az európai szinttel.

Az Írországi Közúti Fuvarozók Szövetsége eközben úgy határozott, hogy nem folytatja tovább az országutakat megbénító tiltakozó akcióit, inkább további tárgyalásokkal próbálja az üzemanyag adótartalmának mérséklésére bírni Bertie Ahern kormányát.

Az ír fuvarozók pénteken döntöttek úgy, hogy 24 órára beszüntetik a munkát, és forgalomlassító felvonulásukkal adnak hangot tiltakozásuknak amiatt, hogy a kormány nem hajlandó egyharmadára csökkenteni a dízelolaj árába beépített adót. A szövetség vezetősége szombati dublini ülésén tette le voksát a tárgyalások mellett.

(MTI)

Korábban:

(2000. szeptember 14.)