Lengyelországban is szigorították a kábítószer-ellenes törvényt<br/>

Vágólapra másolva!
A lengyel parlament alsóháza szigorította a kábítószer-ellenes törvényt. Mától már az is bűncselekménynek számít, ha valaki csak saját fogyasztás céljából tart magánál csekély mennyiségű kábítószert.
Vágólapra másolva!

Három évig terjedő szabadságvesztéssel és pénzbírsággal számolhat az a személy, akit kábítószerek birtoklásán kapnak rajta, vagy aki közvetít a tulajdonos megbízásából. Felelősségre fogják vonni ezentúl tehát a vendéglátóipari egységek vagy szórakozóhelyek tulajdonosait, ha tudomásuk volt a létesítményben folyó kábítószerezésről, és nem értesítették erről a rendőrséget.

A bíróságoknak joguk lesz a bűnöst kényszergyógykezelésre küldeni, és a lefoglalt kábítószer megsemmisítését elrendelni. A szejm elutasította azt a módosító javaslatot, amely kivonta volna a jogszabály hatálya alól a kábítószerfüggő személyeket, ha csupán saját fogyasztásra szükséges mennyiségű narkotikumot találnak náluk.

Különböző adatok szerint Lengyelországban 40-60 ezer kábítószerfüggő személy él, és 300-600 ezer közé teszik a veszélyeztetettek számát.

A szejm által elfogadott, éles vitákat kiváltó törvény most a szenátus elé kerül.

(MTI)

Ajánló:

Korábban:

(2000.09.05.)