Albright bírálja az iraki szankciók kijátszását<br/>

Vágólapra másolva!
Madeleine Albright amerikai külügyminiszter kedden a szenátus külügyi bizottságának meghallgatásán az Egyesült Államok aggodalmát fejezte ki az Irakba irányuló, az ENSZ szankcióbizottsága által jóvá nem hagyott orosz és francia repülőutak miatt.
Vágólapra másolva!

Albright - mint elmondta - személyesen igyekszik lebeszélni Jordániát hasonló légi utak indításáról. A washingtoni kormányzat - közölte a külügyminiszter - alkalmazni fogja azt a törvényi előírást, amelynek alapján meg kell vonni az amerikai támogatást azoktól az országoktól, amelyek megsértik az Irakkal szemben kimondott ENSZ-embargót. Az Oroszországnak nyújtott támogatás azonban az Egyesült Államok nemzeti érdeke - tompította rögtön kijelentése élét az amerikai külügyek irányítója.

(MTI)

Korábban:

(2000. szeptember 22.)