Elejtették a Suharto elleni vádat<br/>

Vágólapra másolva!
Egészségi állapotára való hivatkozással ejtette el a korrupciós vádat a volt indonéz elnök ellen a jakartai bíróság. Ezzel együtt megszüntették Suharto házi őrizetét is. A bírósági döntés miatt újabb tüntetések és összecsapások voltak Jakartában. A volt elnök fiának viszont börtönbe kell vonulnia, mivel a fellebbviteli bíróság is bűnösnek találta.
Vágólapra másolva!

A Suharto ellen felhozott korrupciós vádakat azt követően utasították el, hogy a bíróság által kijelölt 23 tagú független orvoscsoport rossz egészségi állapota miatt perre alkalmatlannak nyilvánította a 79 éves egykori államfőt.

Suharto sem testileg, sem szellemileg nincs abban az állapotban, hogy megjelenhessen a bíróság előtt - jelentette a kivizsgálásával megbízott orvoscsoport egyik tagja.

Suhartót, akinek most a bíróság házi őrizetét is megszüntette, azzal vádolták, hogy 32 éves uralma alatt több mint 571 millió amerikai dollárnyi közpénzt tulajdonított el. A vád képviselői rögvest bejelentették, hogy fellebbeznek a vádak elejtése ellen.

A bírósági döntés újabb tiltakozási hullámot válthat ki Indonéziában, ahol a tekintélyelvű vezetése miatt népszerűtlenné vált Suharto 1998 májusában sorozatos tüntetések hatására kényszerült távozni a hatalomból. A csütörtöki tárgyalással egy időben Suharto-ellenes tüntetők kövekkel és gyújtópalackokkal dobálták meg a rendőröket, akik könnygázzal és a levegőbe leadott figyelmeztető lövésekkel igyekeztek megfékezni a bíróság közelében egybegyűlt, felháborodott tiltakozókat. Legkevesebb nyolc személy - köztük több diák - szenvedett kisebb-nagyobb sérüléseket az ellenük fellépő rendőrök ütlegelése következtében.

Szemtanúk szerint az indulatok azt követően szabadultak el, hogy a Suharto-ellenes tüntetők a bírósági épület közelében megtámadták az exelnök híveit.

Az AP jelentése szerint Suharto legfiatalabb fiának két napon belül börtönbe kell vonulnia, mivel a fellebbviteli bíróság e héten bűnösnek találta korrupcióban, és 18 hónapi börtönbüntetésre, valamint 3,5 millió dollárnyi pénzbüntetés megfizetésére ítélte a 37 éves Hutomo "Tommy" Mandala Putrát. Mint Yusril Ihza Mahendra indonéz igazságügy-miniszter csütörtökön közölte, tárgyalt mind az illetékes igazságügyi hatósággal, mind pedig a jakartai Ciinang börtönnel Tommy szabadságvesztésének megkezdéséről, ugyanis megalkuvás nélkül be akarják tartatni a törvényt.

(MTI)

Ajánló:

(A Time összeállítása angolul)

Korábban:

(2000.02.10.)