Haider sajtópert nyert<br/>

Vágólapra másolva!
Jörg Haider, az osztrák kormánykoalícióban részt vevő FPÖ volt elnöke csütörtökön első fokon megnyert egy pert, amelyet rágalmazás miatt indított egy osztrák hetilap ellen. A lap azt állította, hogy Haider jelentéktelennek állította be a náci haláltáborokat.
Vágólapra másolva!

A Format magazin egyik februári számában felrótta Haidernek, hogy jelentéktelennek állította be a náci koncentrációs táborokat, amikor azt a kijelentést tette, hogy a cigányok "olyan etnikai kisebbség, amely 50 évvel ezelőtt gyakorlatilag megsemmisült a nemzetiszocializmus büntetőtáboraiban".

A Sankt Pölten-i bíróság csütörtöki ítélete szerint Haider "eléggé és félreérthetetlenül világossá tette", hogy ezek a táborok nem olyan értelemben "büntető" táborok, mint azok, ahol törvénysértések elkövetői töltik büntetésüket; hanem olyan értelemben, hogy ott etnikai kisebbségek tagjait, anélkül hogy azok bármi törvénysértést elkövettek volna, túlnyomórészt elpusztították.

A szélsőjobboldali Osztrák Szabadságpárt azt követeli, hogy a Format fizessen 50 ezer schillinget Haidernek. A perben Haider ügyvédje annak a Dieter Böhmdorfer igazságügy-miniszternek (FPÖ) az egyik munkatársa volt, akit az Európai Unió három "bölcse" a bécsi kormány tagjai közül egyedül marasztalt el név szerint.

(MTI)