Az indonéz elnök szerint a Suhartót felmentő bírót megvesztegették<br/>

Vágólapra másolva!
Új tárgyalást kell kiírni a Suharto-ügyben - ezt indítványozta a jelenlegi indonéz elnök. Abdurrahman Wahid szerint a felmentő ítéletet hozó bírót megvásárolták. Wahid választási programjának egyik legfontosabb pontja volt a korrupció felszámolása.
Vágólapra másolva!

Abdurrahman Wahid indonéz elnök azt kéri, hogy újítsák fel a korrupciós pert Suharto volt államfő ellen, mondván, hogy az ügyet elejtő bírókat megvesztegették.

"Kértem a legfelsőbb bíróságot, hogy keressen olyan bírót, aki tiszta, határozott és nem megvehető" - idézte a brazíliai látogatáson lévő Wahid elnök szavait az Antara hivatalos indonéz hírügynökség. Az államfő újságíróknak elmondta: elégedetlen az öttagú bírói testület döntésével, amellyel egészségügyi szempontból alkalmatlannak ítélték Suhartót a bíróság előtti megjelenésre.

"Már eddig is túl elnézőek voltunk, mert még egy csirketolvajt is lecsuknak, Suharto úr pedig nem került börtönbe, hanem otthon lehet" - mondta az elnök. Mint az AP utal rá, a 79 éves exdiktátort 571 millió dollárnyi közpénz elsikkasztásával vádolták, az új elnök pedig programjában központi helyet adott a korrupció kiirtásának és demokratikus reformok bevezetésének.

A dél-jakartai bíróság csütörtöki felmentő döntését követően újabb zavargásoktól lehetett tartani az indonéz fővárosban, de a hírek szerint Jakarta pénteken nyugodt volt. Suharto és családja pedig - a volt elnök egyik féltestvérének szavai szerint - "üdvözölte a döntést, és hálát adott Istennek, hogy a probléma immár elmúlt".

(MTI)

Ajánló:

(angolul)

Korábban:

(2000.09.28.)