Clinton Putyin közvetítését kérte a jugoszláv válság rendezésében

Bill Clinton amerikai elnök szombaton bő félórás telefonmegbeszélés során igyekezett arra ösztönözni Vlagyimír Putyin orosz államfőt, hogy Oroszország közvetítőként próbáljon meg segíteni a jugoszláviai politikai válság megoldásában.

A felek - mondta P. J. Crowley, a nemzetbiztonsági tanács szóvivője - megállapodtak abban, hogy "szoros konzultációs kapcsolatban maradnak". Putyin egyetértett Clinton azon kijelentésével is, hogy "a szerb nép akaratát tiszteletben kell tartani". Az amerikai elnök a megbeszélésen kifejtette, hogy Oroszország, a szerbekhez fűződő hagyományos kapcsolatai révén alkalmas a közvetítő szerepre.

A belgrádi hivatalos választási bizottság elismeri, hogy a szeptember 24-i választáson Szlobodan Milosevics jugoszláv elnök alulmaradt Vojiszlav Kostunica ellenzéki elnökjelölttel szemben, de azt állítja, hogy Kostunica nem szerzett abszolút többséget, ezért szükségesnek tartja második forduló megtartását. Az ellenzék adatai szerint azonban a Kostunicára adott szavazatok száma jóval túllépte az 50 százalékot. Nem csupán a nyugati hatalmak kormányzatai, hanem ENSZ-illetékesek (így Bernard Kouchner koszovói megbízott) is azt mondják, hogy Milosevics csal.

Az oroszok azt szeretnék, ha összevethetnék egymással a két tábor szavazási adatait. Az orosz közvetítési hajlandóság azután erősödött meg, hogy a szerb ortodox egyház is Kostunica mellett foglalt állást. Milosevics azonban szombaton visszautasította azt az orosz ajánlatot, hogy Belgrádba utazik Igor Ivanov külügyminiszter.

Gerhard Schröder és Vlagyimir Putyin is telefonon cserélték ki a jugoszláv választásokkal kapcsolatos véleményüket. Szombati beszélgetésükben egyetértettek abban, hogy Vojiszlav Kostunica ellenzéki jelölt választási győzelmében a szerb nép demokratikus változásra való akarata jutott kifejezésre.
Schröder és Putyin megállapodott, hogy a belgrádi események kapcsán az elkövetkező napokban is egyeztet egymással.

A jugoszláv elnökválasztást követő jugoszláviai belpolitikai válságban való külföldi közvetítés mellett foglalt állást a hét végén Jíri Dienstbier, az ENSZ jugoszláviai emberjogi különmegbízottja is belgrádi megbeszéléseit követően.
Dienstbier a montenegrói fővárosból, Podgoricából érkezett szombaton este Belgrádba, ahol találkozott Vojiszlav Kostunicával, a Szerbiai Demokratikus Ellenzék (DOS) ellenzéki tömörülés jugoszláv elnökjelöltjével.

Belgrádban és Szerbia más városaiban szombaton este több tízezer tüntetésen követelte Kostunica győzelmének hivatalos elismerését.

(MTI)

Korábban:

(2000. szeptember 30.)