Sztrájkba lépnek az állami televíziósok Jugoszláviában<br/>

Vágólapra másolva!
A szerbiai állami televízió belgrádi stúdiójának száz munkatársa hétfőn tárgyilagos tudósítások bemutatását követelte a média vezetőségétől. Amennyiben a szerkesztéspolitika nem változik, a belgrádi tv-stúdió munkatársai, újságírók és technikusok sztrájkba lépnek - hangzott el a belgrádi Index rádióban.
Vágólapra másolva!

Szerbiában vasárnap óta kereken tíz kisebb adó változtatott a tudósításokra vonatkozó szerkesztési politikáján, főként oly módon, hogy nem veszik át az állami tévé- és rádióadók hírműsorait.

A Független Szerbiai Újságíró Egyesület (NUNS) hétfőn a Danas című napilapban közzétett hirdetés útján felszólította az állami médiában dolgozó újságírókat, hogy csatlakozzanak az ellenzéki tiltakozó megmozdulásokhoz. "Tudjuk, hogy a szerbiai demokratikus közvélemény hangját sokan osztják Önök közül... A polgári engedetlenség az egyetlen módja annak, hogy kiszálljunk a vonatból, amelyet Szlobodan Milosevics egy csoport felelőtlen polgárral és gátlástalan hazudozóval együtt a szakadék felé vezet" - áll a hirdetésben.

(MTI)

Korábban:

(2000.10.02.)