Putyin még nem kapott választ Milosevicséktől<br/>

Vágólapra másolva!
Moszkva egyelőre nem kapott választ a jugoszláviai elnökválasztás "második fordulójába jutott két jelölttől", Szlobodan Milosevics elnöktől és Vojiszlav Kostunicától, az ellenzék vezérétől a Kremlnek arra a kezdeményezésére, hogy utazzanak az orosz fővárosba, s Vlagyimir Putyin államfő közvetítésével tárgyaljanak.
Vágólapra másolva!

Erről Dmitrij Rogozin, az orosz alsóház külügyi bizottságának elnöke tájékoztatta kedden az újságírókat, miután találkozott Boriszlav Milosevics jugoszláv nagykövettel (az elnök fivérével), s telefonon megbeszélést folytatott a szerb ellenzék vezető képviselőivel. Rogozin elhamarkodottnak nevezte azokat az orosz sajtóértesüléseket, amelyek szerint állítólag Kostunica máris igent mondott Putyin javaslatára, s kész csütörtökön Moszkvába utazni, még akkor is, ha Milosevics nem megy el az orosz fővárosba (Putyin csütörtökön fejezi be indiai látogatását, s tér vissza a Kremlbe).

Az orosz tv-csatornák beszámolója szerint ugyanakkor a szerb ellenzék a belgrádi orosz nagykövetségtől "hivatalos meghívást" kért Kostunica számára, s egyben szükségesnek tartotta a Putyin-javaslat részletes ismertetését is. Ezt megerősítette Valerij Jegoskin belgrádi orosz nagykövet, aki arra emlékeztetett, hogy Vlagyimir Csizsov, az orosz külügyminisztérium különmegbízottja előzőleg Vojiszlav Kostunica tudomására hozta már az orosz elnök hivatalos meghívását.

A duma külügyi bizottságának elnöke keddi moszkvai sajtónyilatkozatában azt hangoztatta, hogy Kostunica hivatalos válaszát a moszkvai meghívásra szerdán, de legkésőbb csütörtökön
megkapják. Rogozin a moszkvai jugoszláv nagykövettel folytatott megbeszélésére utalva azt hangoztatta, hogy a választási konfliktusban érintett feleknek legkésőbb a hét végéig "meghatározott közös álláspontot kellene találniuk", mivel ettől az ország és népei sorsa, területi épsége függ. A bizottsági elnök ismételten megengedhetetlennek minősített mindenfajta külső beavatkozást Jugoszlávia belső konfliktusába. "A Nyugat bármely újabb kísérlete a fegyveres beavatkozásra Jugoszlávia belső folyamataiba, csakis egyet eredményezhet: a jugoszláv nemzet kénytelen lesz ismét egységbe tömörülni" - mondta Rogozin.

Boriszlav Milosevics egyébként kedden "lehetségesnek" mondta, hogy a két elnökjelölt Moszkvába utazzon Putyin elnök meghívásának eleget téve, de újólag azt hangoztatta: a választások lebonyolítását megfelelően szabályozzák a jugoszláv törvények, így nem szükséges semmiféle beavatkozás.

(MTI)

Korábban:

(2000.10.03.)