Vágólapra másolva!
A szerb hatóságok büntetőfeljelentést tettek és letartóztatási parancsot adtak ki a Szerb Demokratikus Ellenzék (DOS) nevű ellenzéki tömörülés két vezetőségi tagja ellen. A B2-92 nevű belgrádi rádióadó szerdai közlése szerint az ellenzéki vezetőket szabotázzsal, valamint a sztrájkjoggal való visszaéléssel vádolják.
Vágólapra másolva!

A B2-92 nevű belgrádi rádióadó értesülései szerint a szerb rendőrség Nebojsza Covicsot, a Demokratikus Alternatíva vezetőjét és Borisz Tadicsot, a Demokrata Párt alelnökét akarja letartóztatni.

Az RTS szerb állami televízió szerint Covics és Tadics - valamint további 11 bányász - ellen már kedden ügyészi vizsgálatot kértek a hatóságok szabotázs gyanúja alapján, a belgrádi ügyészség pedig őrizetbe vételüket javasolta.

Covics szerint a letartóztatási parancs azt jelzi, hogy "milyen mélyre süllyedt a rezsim tudati és lelkiismereti állapota".

(MTI)

Korábban:

(2000.10.04.)