Az ügyészség megfellebbezte a Suhartót felmentő ítéletet<br/>

Vágólapra másolva!
A jakartai bíróság korábban rossz egészségi állapotára való tekintettel elejtette a vádat a volt indonéz elnök ellen. Az ügyészség most megpróbálja ismét bíróság elé állítani Suhartót. A volt elnököt azzal vádolták, hogy több mint 571 millió dollárt sikkasztott.
Vágólapra másolva!

Indonéziában csütörtökön fellebbezést nyújtott be az ügyészség az ellen a bírósági döntés ellen, amelyben egészségügyi okokra hivatkozva elejtették a Suharto volt államfő elleni korrupciós vádakat.

Suhartót azzal vádolták, hogy 32 éves uralma alatt több mint 571millió amerikai dollárnyi közpénzt tulajdonított el. A beadványt azt követően utasították el egy héttel ezelőtt, hogy a bíróság által kijelölt 23 tagú független orvoscsoport rossz egészségi állapota miatt perre alkalmatlannak nyilvánította a 79 éves egykori elnököt.

Csütörtökön ugyancsak Jakartában a jelenlegi államfő, Abdurrahman Wahid a helyi hadsereg felállításának 55. évfordulóján arról beszélt, hogy a fegyveres erőknek távol kellene tartaniuk magukat a politikától. Wahid üdvözölte, hogy a hadsereg a múltban sikeresen harcolt a diktatúra ellen, de úgy vélte, most már a nemzet egészéhez kell hűségesnek lennie.

Az AP emlékeztet arra, hogy hatalomra kerülése óta Wahid kemény kézzel igyekszik megelőzni a Suharto-rendszer egyik központi elemeként működtetett hadsereg túlkapásait. Az elnök a demokratikus haderőreform jegyében számos, elődjéhez kötődő tábornokot más személyekkel cserélt fel.

A hadsereg ünnepén egyébként az ország több részén békés tüntetések zajlottak. Ezek résztvevői azt kifogásolták, hogy a fegyveres erők több tartományban - például Aceh és Maluku térségében - még mindig követnek el emberi jogi visszaéléseket. Jakartában a parlament előtt egyetemisták követelték, hogy a katonák a jövőben ne juthassanak parlamenti képviselői helyhez, és legyenek felelősségre vonhatók bűneikért.

(MTI)

Korábban:

(2000.10.04.)